Válasz a Budafoki MTE közleményére

kozlemeny.png
Közlemény.


A Szeged-Csanád Grosics Akadémia számára kiemelten fontos a sportolók egészsége, legyen szó a saját, vagy más klubok játékosáról. Ez egy olyan alapvetés, melyet mindig és minden esetben szem előtt tartunk. Mivel a Budafok becstelenséggel vádolta meg Klubunkat a 4-0-ra megnyert mérkőzésünket követően, szeretnénk közleményükre reagálni.

1. A budapesti csapat az utolsó négy mérkőzését – ami valójában csak három volt, mivel az egyik elmaradt! – október 17. és november 2. között játszotta le. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia utolsó négy meccsére – és mi valóban négy mérkőzést játszottunk – két nappal kevesebb idő jutott, hiszen a 10. fordulóban játékosaink nem október 17-én, hanem 19-én léptek pályára. Röviden összefoglalva Klubunk két nappal kevesebb idő alatt egy mérkőzéssel többet játszott. A sűrű program miatt nekünk is lett volna indokunk halasztást kérni korábban, de nem tettük.

2. Nem igaz a közlemény állítása, hogy a sűrű meccsnaptárra hivatkozva a Videotontól a 11-ik fordulóban a mérkőzésünk időpontjának megváltoztatását kértük. A mérkőzés napját az MLSZ változtatta meg, ezzel kapcsolatban a klubunk semmilyen kérést nem fogalmazott meg sem a Videoton, sem a Szövetség irányába, erről MLSZ határozat döntött.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a fentiek nyomán határozottan visszautasítja a méltatlan, jogtalan és megalapozatlan kijelentéseket, melyekkel a Budafoki MTE Adem Kapič sportigazgatónkat illette közleményében.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink