Egyenrangú küzdelemben búcsúztunk a kupától

img-2507.jpg
A mezőnyben abszolút méltó ellenfelei voltunk az NB I-es Diósgyőrnek, amely azonban Sajbán Máté duplájával 2-0-ra legyőzött bennünket a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában.

Három nappal a Videoton elleni bajnoki mérkőzést követően nehéz feladat várt csapatunkra a MOL Magyar Kupában. Aczél Zoltán tanítványai az élvonalbeli DVTK-hoz látogattak, ahol a legjobb 16 közé jutásért léphettek pályára.

Vezetőedzőnk öt helyen is változtatott a szombati összecsapáshoz képest. Csakúgy, mint a Dorog elleni kupameccsen, ezúttal is Molnár-Farkas Tamás nevével kezdődött az összeállítás. A védelembe visszatért Vágó Levente, bal oldali szárnyvédőként Kalmár Olivér kezdett, a támadósorban pedig Borvető Áron és Asmir Suljic kapott bizalmat.

Nem tartott a csapattal Novák Csanád, aki a hétvégén összeszedett egy apróbb sérülést, viszont Horváth Milán és Kun Ákos is felépült, így bekerült a keretbe.

Nem feltartott kézzel érkeztünk Miskolcra. Ezt jelezte, hogy az első percekben Asmir Suljic lekészítése után Holman Dávid gurított kevéssel a kapu mellé.

Negyedóra után a hazaiaktól Esiti is megeresztett egy átlövést, de jócskán fölé szállt a labda. Kevéssel rá Jurek emelkedett magasra egy balról érkező beadásnál, azonban ő is célt tévesztett.

Az első félidő felénél Márkvárt Dávid brillírozott: két életerős lökete is komoly munkát szolgáltatott Megyeri Gábornak.

A bátor játékunk ellenére a 36. percben az első igazi helyzetéből vezetést szerzett a házigazda. Croizet iramodott meg a jobb oldalon egy kiugratással, majd tálalt a középen érkező Sajbánnak, aki közelről az üres kapuba lőtt. (1-0)

A bekapott gól sem fogta vissza lendületünket, még a szünet előtt egyenlíthettünk volna, Asmir Suljic közeli próbálkozása azonban fölé ment.

Nagy elánnal kezdte a második félidőt a Diósgyőr. Lund szöglet utáni fejesénél a kapufa segítette ki Molnár-Farkas Tamást.

Több bátor támadást is vezettünk, ám a tizenhatoshoz érve rendre rossz döntéseket hoztunk. Hiába a labdabirtoklásban kiegyenlített küzdelem, húsz perccel a vége előtt újabb gólt a szerzett a DVTK. Acolatse fejesét még nagy bravúrral védte Molnár-Farkas, a kipattanót viszont Sajbán közelről bebólintotta. (2-0)

A legnagyobb gólszerzési lehetőségünk egy mintaszerű akcióból adódott, amikor Márkvárt Dávid a tizenhatoson belülről remekül gurított vissza a középen érkező Borvető Áronnak, a lövés viszont elmaradt.

Az utolsó húsz percben érezhetően elfáradtunk, Aczél Zoltán cserékkel igyekezett frissíteni a csapaton. Vezetőedzőnk pályára küldte Miskolczi Domonkost, Horváth Milánt, Vogyicska Balázst, valamint a saját nevelésű Tóth Normant is. Az eredmény már nem változott, a Diósgyőr továbbjutott a legjobb 16 közé, míg csapatunk búcsúzott a MOL Magyar Kupa idei küzdelmeitől.

November 2-án, vasárnap 15 órakor a Budafokot látjuk vendégül a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Ligában.

MOL Magyar Kupa, 4. forduló 
Diósgyőri VTK (NB I.)–Szeged-Csanád GA 2–0 (1–0)
Miskolc, DVTK Stadion. Vezette: Zierkelbach Péter
DVTK: Megyeri G. – Szakos, Szatmári, Lund, Bokros – Jurek (Mucsányi Márk, 60.), Esiti (Holdampf, a szünetben), A. Keita (Vallejo, 80.), Croizet (Bényei, 80.) – Acolatse (Mucsányi Miron, 90.), Sajbán. Vezetőedző: Vladimir Radenkovics
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Szilágyi Z., Vágó (Sándor M., 80.), Pejovics – Kurdics (Miskolczi, 62.), Márkvárt, Holman (Horváth M., 80.), Kalmár O. – Rabatin (Tóth N., 90.) – Borvető, Suljic (Vogyicska Balázs, 90.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Sajbán (36., 69.)



2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink