Értékes pontok hétvégéje

u14ute.jpg
Jegyzőkönyvek, edzői nyilatkozatok a hétvége utánpótlás mérkőzéseiről.

MLSZ Országos U19 Kiemelt 6. forduló
ETO Akadémia–Szeged-Csanád GA 5-0 (0-0)

Győr, ETO Stadion. Vezette: Bánhalmi Barnabás.
Szeged-Csanád GA: Ménesi – Erőss, Pipis, Szanka, Sümeghy (Kocsis 72.), Bagdi (Kis Cs. 61.), Volford (Karácsonyi 61.), Mészáros (Lázár 72.), Vásárhelyi (Kincses 72.), Reményik, Csikós. Vezetőedző: Podonyi Norbert.

Podonyi Norbert: – Az első félidőben szervezetten és jól védekeztünk, de sajnos keveset tudtuk birtokolni a labdát, pedig a szél nekünk kedvezett. A helyzeteinket nem sikerült gólra váltani. Érezhető volt, hogy ez a második félidőben ez kevés lesz, hiszen ellenfelünk széllel szemben játszva is komoly játékerőt képviselt. A fordulás után két gyors bekapott gól után szétesett az addigi fegyelmezett védekezésünk és ellenfelünk átszaladt rajtunk. Rengeteg munkát tettek bele a mérkőzésbe a srácok, kicsit túlzó a kapott gólok száma, ekkora különbség nem volt a két csapat között.

MLSZ Országos U17 Alap 6. forduló
Paksi FC–Szeged-Csanád GA 3-4 (1-4)

Paksi FC Stadion. Vezette: Lengyel Sándor.
Szeged-Csanád GA: Lomjánszki – Mucsi, Dóczi-Maróti (Hegedűs 46.), Mayer (Szűcs 71.), Takács (Skorka 46.), Radnai, Kérdő (Müller 46.), Závoda (Koncz 57.), Kalmár, Gyuris, Szántó. Vezetőedző: Forgács Dávid.
Szegedi gólszerző: Kérdő (19., 29.), Radnai (36.), Gyuris (42.).

Forgács Dávid: – Az első félidőben egy percen múlott, hogy egy tökéletes játékrészt játszunk. Nagyon koncentráltan, stabilan védekeztek a fiúk és nagyon élesek voltunk az átmenetekben is, hiszen mondhatni négy helyzetből rúgtunk négy gólt. Sajnos a szünet előtt elcsúsztunk egy picit a védekezésben. A második félidőben nem sikerült lezárni a mérkőzést és intenzitásban sem tudtuk azt hozni, mint az elsőben, de így is sikerült nyerni. Büszke vagyok a srácokra! Azt gondolom, látszik a fejlődés a játékunkban. Egy nagyon nehéz meccset nyertünk meg idegenben.

MLSZ Országos U16 Alap 8. forduló
VFC USE–Szeged-Csanád GA 2-1 (1-1)

Veszprémi Foci Centrum. Vezette: Kerekes Dániel.
Szeged-Csanád GA: Mayer – Dóczi-Maróti (Bakos 86.), Mészáros, Juhász, Tóbiás, Ötvös, Takács, Kérdő (Lengyel 65.), Sinkó (Szeles 65.), Gáti (Ormándi 80.), Csík (Karakás 80.). Vezetőedző: Jakab Péter.
Szegedi gólszerző: Takács (27.).

Jakab Péter: – Az első győzelmünkre készültünk a Veszprém ellen, hiszen egy hasonló karakterű gárdával találkoztunk. Nem kezdődött jól a mérkőzés számunkra, hiszen már az elején hátrányba kerültünk, egy bal oldali akció után, egy jól eltalált lövésből. Ennek volt előjele is, mert kapusunk előtte már két alkalommal is nagyot mentett. Ezt követően lassan átvettük az irányítást, ennek az egyenlítés lett az eredménye, Takács Máté 15 méterről nagy gólt lőtt a felső sarokba! Ezután nekünk is maradtak ki helyzeteink. A második félidő kiegyenlített, de nem túl színvonalas játékot hozott. Kevés esemény volt a kapuk előtt, inkább kapkodó mezőnyjáték folyt a pályán. Talán kicsit többet voltunk a Veszprém térfelén, de helyzetünk igazából nem adódott. Már-már úgy nézett ki, hogy marad a döntetlen, amikor a vége előtt egy védelmi hibából, átlövésből szerzett gólt a hazai csapat és ez eldöntötte a három pont sorsát! Nehéz helyzetbe kerültünk ezzel a vereséggel, de nem adjuk fel, célunk, hogy még legalább két győzelmünk legyen az ősszel!

MLSZ Országos U15 Alap 8. forduló
ZTE FC–Szeged-Csanád GA 2-2 (1-2)

Zalaegerszegi Ifjúsági Sportcetrum. Vezette: Dávid József.
Szeged-Csanád GA: Mikuska – Kocsis, Palágyi, Donkó, Palócz (Papp 41.), Tábit, Darázs, Mede, Csökmei (Tóth 53.), Nagymihály, Dávid. Vezetőedző: Benkó Tihamér.
Szegedi gólszerző: Darázs (7., 33.).

Benkó Tihamér: – Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan vezetést szereztünk egy szép bal oldali akció után. Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, az ellenfél egy nagy egyéni hiba után egyenlített, de pár perccel később ismét előnybe kerültünk egy pontrúgás után. A második játékrészben is hasonló maradt a játék képe, adódott lehetőség mindkét kapu előtt, viszont azt el kell ismerni, a hazai csapatnak voltak a nagyobb helyzetei, egyikből ki is tudtak egyenlíteni. Az eredmény ezt követően már nem változott, értékes pontot szereztünk, amiért nagyon meg kellett dolgoznunk.

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 8. forduló
Szeged-Csanád GA–UTE 1-1 (1-1)

Algyői Sporttelep. Vezette: Huszka Ákos.
Szeged-Csanád GA: Kollár – Kulacsik, Lengyel (Tóth K. 73.), Vass, Nógrádi, Kránicz (Bánfi-Sales 71.), Dér (Rudics 51.), Ferenczi (Molnár 57.), Bagóczky, Péter (Király 51.), Tarjáni. Vezetőedző: Hacker Bence.
Szegedi gólszerző: Ferenczi (1.).

Hacker Bence: – Az első szó ma az elismerésé, gratulálnunk kell a játékosoknak. Amit kitaláltunk, teljes mértékben megvalósították. Óriási melót tettek ebbe a mérkőzésbe és teljesen megérdemelten szereztünk egy pontot. A második félidőben az ellenakcióinkban benne volt az újabb gól, de az ellenfelünknek is megvoltak a lehetőségei. Elégedettek vagyunk, ez az eredmény és a hozzáállás erőt kell, hogy adjon a szezon hátralevő részére. Láthatták a gyerekek, hogy szervezettséggel és lelkesedéssel mit lehet elérni. Szeretném megköszönni a stábtagok munkáját, mert a héten ők is nagyon sokat tettek bele, hogy a mai mérkőzés sikeres legyen!

 

@szeged.grosics Ferenczi Csaba mesteri gólt lőtt az Újpest elleni U14-es mérkőzésen! #szegedcsanádga #szcsga #football #utánpótlás #szeged ♬ eredeti hang – szeged.csanad.grosics.akademia - szeged.csanad.grosics.akademia


MLSZ Országos U13 Dél-Kelet 8. forduló
Szeged-Csanád GA–UTE 6-1

Szentmihály Sportpálya. Vezette: Széplaki Attila.
Szeged-Csanád GA: Bárkányi – Gyarmat, Ördög, Czibere, Kiss Á., Fazekas, Kiss Má., Barna, Geletóczki. Csere: Mihály, Kiss Ma., Csuka, Marancsik, Góg, Sosterics, Bíró. Vezetőedző: Farkas Ákos.
Szegedi gólszerző: Kiss Á. (11., 18., 77.,) Kiss Má. (23.), Bíró (72.), Fazekas (79.).

Farkas Ákos: – Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk a mérkőzésen. Sok futás és rengeteg párharc, illetve jó egyéni teljesítmények jellemezték a csapatot. Gratulálok a játékosoknak, mert nagyon megérdemelték ezt a győzelmet!

u13ute.jpg

MLSZ Országos U12 Dél-Kelet 8. forduló
Szeged-Csanád GA–UTE 2-2

KÉSZ Sport Aréna. Vezette: Puskás Zalán.
Szeged-Csanád GA: Bouras – Karl, Horváth, Monkánszky, Papdi, Kokavecz, Csomor, Szűcs, Ormándi. Csere: Zsikó, Katona, Majoros, Vass, Galát. Vezetőedző: Bús Nándor.
Szegedi gólszerző: Kokavecz (14.), Szűcs (27.).

Bús Nándor: – Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, csak dicsérni tudom a gyerekeket! Sok helyzetet alakítottunk ki és a mérkőzés nagy részében dominálni is tudtunk. Sajnos a győzelem ezúttal nem jött össze, de a gyerekek hozzáállása minden dicséretet megérdemel és győzelemmel ér fel!

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
14. forduló
2025.11.23. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
FC AJKA
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 29
02. BUDAPEST HONVÉD FC 26
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 23
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 22
06. KARCAGI SC 22
07. KECSKEMÉTI TE 20
08. TISZAKÉCSKEI LC 18
09. BVSC-ZUGLÓ 14
10. HR-RENT KOZÁRMISLENY 14
11. FC AJKA 13
12. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 13
13. SOROKSÁR SC 12
14. SZENTLŐRINC 11
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 11
16. BUDAFOKI MTE 9

Partnereink