Két győzelemnek örülhettünk a hétvégén

u14-sbtc.jpg
Jegyzőkönyvek, edzői nyilatkozatok a hétvége utánpótlás mérkőzéseiről.

MLSZ Országos U16 Alap 7. forduló
Szeged-Csanád GA–KTE LA 1-4 (1-1)

Szentmihály Sportpálya. Vezette: Kasza László.
Szeged-Csanád GA: Trombitás (Mikuska 72.) – Dóczi-Maróti (Orméndi 56.), Mészáros, Juhász-Szabó, Tóbiás (Karakás 82.), Ötvös, Takács, Kérdő, Sinkó (Lengyel 72.), Gáti, Csík. Vezetőedző: Jakab Péter.
Szegedi gólszerző: Ötvös (21.)

Jakab Péter: – Nem mi voltunk az esélyesek, de az első félidőben nagyon fegyelmezetten játszottunk és az első igazi lehetőségünket ki is használtuk: Ötvös Bence távoli bombájával csapatunk megszerezte a vezetést a jó erőkből álló vendégek ellen. Ezután a KTE nagyobb nyomást helyezett ránk, de ennek ellenére jól álltuk a sarat. Már-már úgy nézett ki, hogy vezetésünkkel fog zárulni a félidő, amikor egy felesleges szabálytalanság miatt megítélt szabadrúgásból a lilák egyenlítettek. Lélektanilag nagyon rossz pillanatban, a lefújás előtt kaptuk az egyenlítő találatot. A második félidőben sem változott a játék képe, tovább rohamozott a Kecskemét, nekünk kontra lehetőségeink voltak ebben a periódusban. Sajnos az 55. percben ismételten egy szabadrúgásból kaptunk gólt és ez el is döntötte a találkozót. Ezután csapatunk kitámadott, feladva eddigi védekező taktikánkat, de gólt sajnos már nem tudtunk szerezni, ellenben a fellazuló védekezésünket a KTE még két találattal megbüntette. Összességében a kiváló első félidő után a másodikban a listavezető Kecskemét felőrölte az ellenállásunkat és megszerezte a győzelmet. Ennek ellenére az első félidőben mutatott játékunkra lehet építeni a jövőben!

MLSZ Országos U15 Alap 7. forduló
Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló 2-1 (1-0)

KÉSZ Sport Aréna. Vezette: Kócsó Tibor Zsolt.
Szeged-Csanád GA: Mikuska – Kocsis, Palágyi, Tóth Z. (Csökmei 52.), Donkó (Csjernyik 52.), Palócz (Papp A. 52.), Tábit, Darázs, Mede, Nagymihály, Dávid. Vezetőedző: Benkó Tihamér.
Szegedi gólszerző: Palócz (8.), Papp A. (80.).

Benkó Tihamér: – Sikerült megszereznünk a vezetést a mérkőzés elején egy szép támadásból. Csapatszinten stabil volt a védekezésünk, akkor adódtak lehetőségei az ellenfélnek, amikor elkövettünk egy-egy nagyobb egyéni hibát, de megúsztuk kapott gól nélkül. A második félidő elején viszont a vendég csapat már góllal büntetett meg egy nagy egyéni hibát. Viszont nem zuhantunk ettől össze, beszorított bennünket ugyan az ellenfél a második játékrész első 20 percében, de gólt nem sikerült szerezniük. Ahogy közeledett a mérkőzés vége, a játék egyre inkább áttevődött a BVSC térfelére, az utolsó percben pedig egy pontrúgás utáni egyéni villanással megszereztük a győztes gólt. Nehéz mérkőzést tudtunk megnyerni, gratulálok a csapatnak!


MLSZ Országos U14 Alap Kelet 7. forduló
Szeged-Csanád GA–SBTC 3-0 (2-0)

KÉSZ Sport Aréna. Vezette: Kasnyik Dávid.
Szeged-Csanád GA: Kollár (Krajcsovicz 72.) – Lengyel (Király 72.), Tarjáni (Csala 72.), Vass, Molnár (Csató 63.), Nógrádi, Körmöci, Rudics (Péter 54.), Dér (Bánfi-Sales 54.), Ferenczi (Tóth K. 63.), Bagóczky. Vezetőedző: Hacker Bence.
Szegedi gólszerzők: Dér (21.), Rudics (34.), Bagóczky (80.).

Hacker Bence: – Az elejétől kezdve jó felfogásban játszottunk, nagy nyomás alá helyeztük ellenfelünket. Örülök, hogy amit megbeszéltük, gyakoroltunk, az visszaköszönt a mérkőzésen. Talán nagyobb különbség is benne volt, mivel elég sok helyzetet tudtunk kialakítani, de nem vagyunk telhetetlenek. Kellett nekünk ez a győzelem, két döntetlen után. Gratulálok a játékosoknak!

MLSZ Országos U13 Dél-Kelet 7. forduló
Szeged-Csanád GA–Vasas Kubala Akadémia 2-4

Szentmihály Sportpálya. Vezette: Csala-Pellek Csanád.
Szeged-Csanád GA: Bárkányi – Gyarmat, Ördög, Szekeres, Kiss Á., Fazekas, Kiss Má., Barna, Geletóczki. Csere: Kiss Ma., Czibere, Kovács, Csuka, Góg, Marancsik. Vezetőedző: Farkas Ákos.
Szegedi gólszerző: Geletóczki (68.), Kiss Á. (70.).
Kiállítva: Szekeres (78.).

Farkas Ákos: – Egész meccsen kimondottan jól néztünk ki. Szervezettek voltunk, tudtunk helyzeteket kialakítani, sajnos az ellenfél hatékonyabb volt a kapu előtt, de nincs okunk a szégyenkezésre. Viszont fontos megjegyezni, hogy a pályán levő játékosok felnőttek egy U13-as meccs színvonalához, de sajnos a játékvezető nem. Nagyon szomorú vagyok, hogy egy ilyen meccsen a kiállítást látja valaki a legmegfelelőbb eszköznek, arra, hogy erőt demonstráljon.

MLSZ Országos U12 Dél-Kelet 7. forduló
Szeged-Csanád GA–Vasas Kubala Akadémia 1-3
KÉSZ Sport Aréna. Vezette: Csala Csongor.
Szeged-Csanád GA: Bouras – Karl, Jaszenovics, Horváth, Mokánszky, Papdi, Kokavecz, Csomor, Szűcs. Csere: Vass, Katona, Majoros, Ormándi, Galát. Vezetőedző: Bús Nándor.
Szegedi gólszerző: Kokavecz (50.).

Bús Nándor: – Sajnos a mérkőzés elején gyorsan hátrányba kerültünk. Örülök, hogy erre pozitívan reagált a csapat és ezután felvettük a megfelelő tempót! A harmadik negyed végén sikerült egyenlítenünk is. Az utolsó negyed nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Kaptunk két elkerülhető gólt, így sajnos nem mi örülhettünk a végén. A küzdeni akarással és a hozzáállással ezúttal sem volt probléma, így bizakodva várjuk a következő mérkőzéseket!


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink