Értékes pontot raboltunk Angyalföldről

vasas-szeged-nso2.png
Lüktető iramú mérkőzésen gól nélküli döntetlent értünk el a Vasas otthonában a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában.

Aczél Zoltán ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint múlt héten a Szentlőrinc elleni győzelem alkalmával. Vezetőedzőnknek sérülés miatt ezúttal is nélkülöznie kellett Horváth Milánt és Halmai Ádámot.

Veszélyesen kezdett a Vasas. Szűk negyedóra elteltével Tóth Milán került helyzetbe a tizenhatoson belül, a jobblábas lövése a kapufán csattant.

Nem kellett sokat várni a válaszra: Kurdics Levente csakúgy, mint múlt héten a második gólunk előtt, ezúttal is tanárian adta be a labdát balról, Novák Csanád kapáslövése viszont a kapu fölé szállt.

A félidő legnagyobb lehetősége Aczél Zoltán fiai előtt adódott: Márkvárt Dávid jobb oldali beadását Novák Csanád befejelte középre, Borvető Áron pedig közelről, egy védővel a nyakán nagy védésre késztette Uram Jánost.

A Vasas hálóőrének pár perccel később Miskolczi Domonkos erőteljes átlövése szolgáltatott feladatot.

A játékrész hajrájában Urblík József szabadrúgása után Tóth Milán egy ollózó mozdulattal próbálta bevenni a kapunkat, ám nem járt sikerrel.

Tíz perc telt el a második felvonásból, amikor Novák Csanád nagyon közel járt a vezetés megszerzéséhez. Miskolczi ragyogó labdaszerzése után Borvető ugratta ki Novákot, aki közelről próbálkozhatott, Otigba viszont az utolsó pillanatban becsúszva mentett.

Félórával a vége előtt Miskolczi Domonkos eresztett meg egy életerős kapáslövést a tizenhatos előteréből, Uram János látványos mozdulattal hárított.

A másik oldalon is aktivizálták magukat a támadók. Urblík lesgólja, Tóth Milán tekerése, majd közeli lövése is jelezte, a Vasas is nyerni szeretne.

A hajrában mindkét együttes előtt adódott egy-egy komoly ziccer. A csereként beállt Holman Dávid mesteri labdája után Miskolczi törhetett volna egy az egyben kapura, de picit hosszan vette át a labdát, így a kapujából kimozduló Uram felszedte azt.

Az angyalföldiek is eldönthették volna a találkozót: Urblík kiugratása után az egyik csereember, Horváth Rajmund lőhetett a tizenhatoson belülről, a kapufa viszont ezúttal kisegítette Veszelinov Dánielt, aki így újabb mérkőzést hozott le kapott gól nélkül.

Csapatunk a válogatott szünetet követően a hatodik helyről várhatja a Merkantil Bank Liga folytatását. Aczél Zoltán együttese október 19-én a BVSC-Zuglót fogadja a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 9. forduló
Vasas FC–Szeged-Csanád GA 0–0

Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1615 néző. Vezette: Rúsz Márton (Szabó Dániel, Balla Levente)
Vasas: Uram – Girsik A., Hej, Otigba, Doktorics – Cseke B. (Sztojka, 71.), Hidi M S., Urblík J. – Molnár Cs. (Barkóczi B., 71.), Pethő (Németh B., 71.), Tóth M. (Horváth R., 82.). Vezetőedző: Erős Gábor.
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Szilágyi Z., Vágó L., Tóth B. – Sándor M., Márkvárt, Rabatin (Pejovics, 68.), Miskolczi, Kurdics (Kalmár O., 90+2.) – Borvető (Holman, 68.), Novák Cs. Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Aczél Zoltán: – Úgy érzem sikerült a korábbi problémáinkon felülkerekedni, egy ideig egészen bátor focit játszottunk. Jó mérkőzés volt, ha színvonalában nem is, de a párharcok tekintetében maximálisan. A mérkőzés képe alapján a döntetlen igazságos, megvoltak a helyzeteink nekünk is. Az utolsó tizenöt percben a Vasas fölénk kerekedett, benne volt, hogy megszerzik a győztes gólt. Büszke vagyok a csapatomra, sok sikert kívánok a Vasasnak, nekik megvan a létjogosultságuk ahhoz, hogy az NB I-ben szerepeljenek. Nekünk is hasonlóak a céljaink, reméljük a folytatásban is hasonló teljesítményt tudunk majd nyújtani.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink