Megtört az átok, legyőztük a Szentlőrincet!

gem-4346.jpg
Borvető Áron és Novák Csanád góljaival hazai pályán megérdemelt győzelmet arattunk a Szentlőrinc felett a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában.

Aczél Zoltán nemcsak személyi, hanem szerkezeti változtatással is élt a múlt heti mérkőzéshez képest. Bekerült a védelembe a sérülésből felépülő, saját nevelésű fiatalunk, Sándor Márton, a támadósorba pedig visszatért Novák Csanád, aki ezúttal Borvető Áronnal párban, kétcsatáros szisztémában rohamozhatta az ellenfél kapuját.

A szakmai stáb sérülés miatt ezúttal sem számíthatott Horváth Milán és Halmai Ádám játékára, Pejovics Danilo viszont a kispadra már leülhetett.

A Szentlőrinc személyében egy olyan csapat érkezett a Szent Gellért Fórumba, amely ellen még nyeretlenek voltunk. Az eddigi tíz összecsapásinkból hétszer a baranyaiak nyertek, háromszor döntetlent értünk el.

Volt tehát miért revansot venni, ennek megfelelően pedig nagy elánnal kezdtük a mérkőzést. Márkvárt Dávid jobb oldali beadása után Borvető Áron került gólhelyzetbe, ám a védők menteni tudtak. A kipattanó után veszélyeztettünk, Novák Csanád kísérlete viszont elkerülte a kaput.

Nem kellett sokat várni az újabb lehetőségre. Kurdics Levente balról gurított a második hullámban érkező Miskolczi Domonkos elé, aki centikkel vétette csak el a hosszú alsó sarkot.

A túloldalon Dinnyés fejese szolgáltatott nem túl nehéz feladatot Veszelinov Dánielnek.

A játékrész felénél Borvető, majd Miskolczi szerezhetett volna gólt, előbbi próbálkozásánál a védők blokkoltak, utóbbi lövését Gyurján tolta mellé.

Félóra elteltével ismét Borvető járt közel a vezetés megszerzéséhez, pár centivel azonban lemaradt Márkvárt tökéletesnek tűnő centerezéséről.

A fordulás után is Aczél Zoltán csapat dominált. Rögtön az első percekben az előrelépő Szilágyi Zoltán veszélyeztetett kiszorított szögből, Gyurján viszont állta a sarat. A szentlőrinci kapus nem sokkal később Márkvárt Dávid szabadrúgását is hatástalanította.

Az 59. percben viszont már ő is tehetetlennek bizonyult: Márkvárt lágyan belöbbölt szabadrúgása után Vágó csúsztatta középre a labdát, amit a berobbanó Borvető elemi erővel bólintott a jobb felső sarokba. (1-0)

A megérdemelt vezető gólra kis híján azonnal válaszolt a semmiből a Szentlőrinc: Márta balról centerezett, a középen üresen érkező, csereként beálló Adamcsek Máté pedig szinte a gólvonalról a kapu mellé gurított.

A vendég lehetőségre újabb helyzettel reagáltunk: Novák Csanád két embert kicselezve a tizenhatosról vette célba Gyurján kapuját, a hálóőr ugyanakkor résen volt.

A 78. percben viszont már Novák nyerte kettejük csatáját. Egy mesteri akció végén Kurdics Levente tanárian adta be balról, Novák Csanád pedig a hosszún érkezve, kapásból, védhetetlenül zúdította a labdát a szentlőrinci hálóba. (2-0)

A hajrában még adódott egy szépítési lehetőség Adamcsek előtt, a közeli fejesét azonban Veszelinov káprázatos bravúrral kitornázta a léc alól.

A ráadásban a csereként beálló Holman Dávid is közel járt a gólszerzéshez, ám kevéssel a kapu fölé célzott, így maradt a 2-0. Összességében teljesen megérdemelt győzelmet arattunk a tavalyi ötödik helyezettel szemben.

A kék-feketék jövő héten a Vasas otthonában folytatják a Merkantil Bank Liga küzdelmeit.

Merkantil Bank Liga, 8. forduló
Szeged-Csanád GA–Szentlőrinc SE 2-0 (0-0)

Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 892 néző. Vezette: Iványi Gábor (Ring Kevin, Toplánszki Szabin)
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Vágó L., Szilágyi, Tóth B. – Miskolczi, Márkvárt, Rabatin (Holman, 73.), Kurdics (Kalmár, 87.) – Borvető (Pejovics, 87.), Novák. Vezetődző: Aczél Zoltán
Szentlőrinc: Gyurján – Szivacski, Dinnyés, Milovanovics, Márta (Herczeg, 80.) – Décsy (Samson, a szünetben), Szolgai – Nyári, Nagy R., Bőle (Kiss-Szemán, 61.) – Tóth-Gábor (Adamcsek, a szünetben).  Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Borvető (58.), Novák (78.

Aczél Zoltán: –Teljesen megérdemelt sikert arattunk egy remek csapat ellen. Rengeteg energiát fektettünk a meccsbe, eddig ez a játék volt az, amely hiányzott. Az utolsó két meccsel nem voltam elégedett, de a játékosaim intelligensek, így aztán megértették, miről beszélgettünk a héten. 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink