- Milyen a hangulat a csapatnál most, hogy egy remek győzelem után kezdhettek hozzá a heti munkához?
- Kicsit felszabadultabb a légkör. De csak annyira, amennyire még nem megy a munka rovására.
- A Zalaegerszeg elleni 3-0-ra visszatérve, úgy tűnt, átszakadt egy gát, mert és tudott játszani az együttes! Hogy lehet ezt továbbvinni?
- Idő kellett ahhoz, hogy azok a dolgok, melyeket kérünk a játékosoktól, a pályán is megjelenjenek. Több téli igazolásnak be kellett illeszkednie, ez is időbe telik. Néhányan fizikai lemaradással küzdöttek, ezt a hátrányt is le kellett dolgozniuk. Nem biztos, hogy hétről-hétre úgy fog javulni a teljesítményünk, ahogy az történt a Siófok-Soroksár-Cegléd-Zalaegerszeg sorban, de azon vagyunk, hogy minél kevesebb megingással játszunk, és egyre jobban. Persze a java még ezután következik.
- Kik voltak lemaradva fizikálisan, és hol tartanak ők most?
- Veszelinov úgy érkezett, hogy hamarabb véget ért a bajnoksága, és bár a telet velünk töltötte, de egy kis hátránya így is volt. Berde és Tóth Gábor egy időre kiesett a játékból, ezért is fogalmaztunk óvatosan az elején. Mostmár kezdünk egyenesbe jönni, de egy a lényeg, amit eddig elértünk, azt legalább tartsuk meg.
- Mivel készülnek a Csákvár ellen, mi a véleménye a soros ellenfélről?
- Próbálunk majd stabilak lenni, és kikapcsolni a "játszó" játékosaikat. Nem lesz könnyű, mert több ilyen van. Jellemző rájuk, hogy próbálják játszani a futballt, ez nekünk jó, mi is erre készülünk, de fontos az is, hogy biztonságosan építkezzünk.
- Látott-e olyan jeleket a játékosoknál, melyek arra engednek következtetni, hogy kicsit megnyugodtak, leengedtek a két győztes meccs után?
- Jellemző az elkényelmesedés nemcsak a magyar futballistákra, hanem a magyar emberekre is. Azon vagyunk, hogy ilyen ne legyen. A kérdésre válaszolva: nem, nem volt ilyen, de a legkisebb jelnél is közbelépünk.
- Lesz-e változás a kezdőcsapatban?
- Nem tervezek nagy újítást, egy helyen lehet csere, még gondolkodom, hogy Fitos vagy Polareczki kerüljön be a csapatba.




