Kemény meccs vár ránk Matyóföldön

beharangozo-kovesd-0831.jpg
Vasárnap 17 óra 30 perckor a közvetlen rivális Mezőkövesd Zsóry otthonában lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 6. fordulójában.

TOVÁBBRA IS VERETLENÜL

Aczél Zoltán együttese múlt héten Borvető Áron fejesgóljával 1-0-ra legyőzte a Kozármislenyt a Szent Gellért Fórumban, ezzel a mezőny egyedüli veretlen csapataként fellépett a második – feljutást érő – helyre a Merkantil Bank Liga tabelláján. A kék-feketék öt forduló alatt három győzelmet és két döntetlent értek el. A legutóbbi idegenbeli mérkőzésünk alkalmával 4-1-re diadalmaskodtunk az addig még veretlen Tiszakécske otthonában.

ELLENFELÜNKRŐL

A Mezőkövesdi Munkás Sportegyesületet 1975. január 31-én alapították. A klub 2012-ben a Mezőkövesd Zsóry SE nevet vette fel. A matyóföldi egyesület először 2013-ban jutott fel az élvonalba, ahonnan azonban egy szezont követően búcsúzni kényszerült. 2016-ban ismét kivívta az osztályváltás lehetőségét és onnantól kezdve egészen a 2023/24-es idény végéig az NB I-ben szerepelt. A sárga-kékek öt forduló alatt tíz pontot gyűjtöttek a Merkantil Bank Ligában, így jelenleg közvetlenül mögöttünk, a harmadik helyen állnak a táblázaton. Csertői Aurél tanítványai az előző fordulóban kiütéses, 5-1-es győzelmet arattak Soroksáron, a legutóbbi hazai mérkőzésüket viszont 3-0-ra elveszítették a Szentlőrinccel szemben.

MECCSTÖRTÉNELEM

A Mezőkövesd együttesével eddig 10 másodosztályú bajnoki mérkőzést vívtunk. Négy győzelem mellett egy döntetlen és öt vereség a mérlegünk. 2021 októberében a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 1-1-es rendes játékidőt követően büntetőpárbajban 3-1-re legyőztük az akkor még NB I-es matyóföldi gárdát. Tavaly oda-vissza diadalmaskodtunk: ősszel Borvető Áron és Novák Csanád góljaival hátrányból fordítva 2-1-re nyertünk Mezőkövesden, míg a tavaszi visszavágón Borvető Áron találata döntött a javunkra.

EZT VÁRJA A MESTER

Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Nem szabad túlértékelni, hogy jelenleg feljutó helyen állunk. Ez önmagában semmit sem ér, hiszen még 25 forduló hátra van a bajnokságból és pillanatok alatt a mennyből a pokolba lehet zuhanni. Rendkívül büszke vagyok a srácokra, hogy az eddigi öt mérkőzésen nem találtak legyőzőre. Minden meccsre alázattal, tisztelettel és szerénységgel kell készülnünk a továbbiakban is. Különösen akkor, ha egy olyan feljutásra esélyes Mezőkövesdhez látogatunk, amely nagyon jó eredményeket produkál. Nem lehet más célunk, minthogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Egész héten jól dolgoztak a fiúk. Készen állunk, bizakodva várjuk az összecsapást, amely kétségkívül rendkívül nehéznek ígérkezik.

KÖZVETÍTÉS

A mérkőzést élőben közvetítjük klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink