Konstruktív értekezlet a Körzetközpontokkal

kivalasztott-kep.jpg
A gyakorlatias együttműködés jegyében Takács Mihály utánpótlás sportigazgató értekezletet hívott össze a Körzetközpontok vezetőivel.

A megbeszélésen klubunkat Takács Mihály utánpótlás sportigazgató és Zemkó Viktor, utánpótlás szakmai vezető képviselték. Az értekezleten részt vett Sahin-Tóth Dezső, a DAFC sportigazgatója, Halkó Pál, a SZEOL SC elnöke, Czibere Adrián a Hódmezővásárhelyi FC szakmai vezetője, Jenei Péter, a Makó FC szakmai vezetője, valamint partneregyesületünk, az Algyő SK képviseletében Kovács Milán sportigazgató is jelen volt.

„Érkezésem óta ez volt az első megbeszélés, ami a szegedi labdarúgás teljes utánpótlásképzését érintette. Örömmel tapasztaltam, hogy nyitott és elfogadó volt mindenki. Fontos, hogy gyakorlatias és élő legyen az együttműködés – ennek a képzésben is meg kell jelennie. A szakmai napok lehetőséget biztosítanak erre. Az utánpótlás részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy minőségi és hatékony legyen a kooperáció a klubok között– nyilatkozta Takács Mihály, a Szeged-Csanád GA utánpótlás sportigazgatója.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink