Újoncot fogadunk

beharangozo-karcag.jpg
Vasárnap 19 órakor a mezőny egyik újoncát, a Karcagi SC-t fogadjuk a Szent Gellért Fórumban, a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

DÖNTETLEN A DERBIN

NB II-es csapatunk az előző fordulóban dél-alföldi derbit vívott Békéscsabán. Aczél Zoltán tanítványai az első félidőben egy remek támadás végén Holman Dávid góljával megszerezték a vezetést. Sokáig úgy tűnt, ez a találat három pontot ér, a hajrában azonban Albert István fejesével egyenlített a házigazda, így pontosztozkodással zárult a rangadó. A mérkőzésen bokasérülést szenvedett saját nevelésű, fiatal hátvédünk, Sándor Márton, aki hosszabb kihagyás elé néz. A kék-feketék két fordulót követően négy ponttal az ötödik helyről várhatják a folytatást.

ELLENFELÜNKRŐL

A Karcagi Sportegyesületet 1945-ben alapították. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei alakulat az előző szezonban megnyerte az NB III. Észak-Keleti csoportját. A másodosztályért vívott osztályozón pedig hihetetlen izgalmak közepette, 4-4-es összesítést követően, tizenegyespárbajban 4-3-ra legyőzte a Nagykanizsa gárdáját, ezzel 18 év után ismét az NB II-ben szerepelhet. Varga Attila csapata a nyitófordulóban 2-0-ra kikapott Mezőkövesden, múlt héten azonban 3-2-re legyőzte hazai környezetben a Soroksárt. A Karcag három ponttal a hetedik helyen áll a táblázaton.

EZT VÁRJÁK

Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Egy jó erőkből álló újonc csapat érkezik hozzánk, amely múlt héten színvonalas és helyenként taktikailag is fegyelmezett játékkal megtréfálta a Soroksárt. Nagyon nehéz feladat vár ránk, komolyan kell venni. Domináns játékot várok a fiúktól. Szeretném, ha a saját közönségünk előtt fizikálisan és taktikailag egyaránt ráerőltetnénk akaratunkat a Karcagra. Bízom benne, a játékosaim átérzik, milyen felelősséggel kell egy ilyen jó újonc csapat ellen játszani és akkor meglehet a győzelem.

Varga Attila, a Karcagi SC vezetőedzője: – A hétvégén igazi rangadó vár a csapatra, hiszen a Szeged ellen lépünk pályára egy valószínűleg kiélezett összecsapáson. Feszült, izgalmas mérkőzésre számítunk. Fontos lesz a koncentráció és a helyzetkihasználás, hiszen az apró hibák is döntőnek bizonyulhatnak.

JEGYINFORMÁCIÓK

A 2025/26-ös szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. A Karcag elleni mérkőzésre szerdán indult a helyszíni jegyértékesítés. A Szent Gellért Fórum jegypénztára:

  • pénteken: 14.00 - 18.00 között,

  • szombaton: 10.00 - 14.00 között,

  • vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek online formában is elérhetőek a Jegymester felületén. A belépő vásárlásához klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges. Meccsnapon a jegyvásárlás hosszabb időt vehet igénybe, ezért arra kérjük a szurkolókat, lehetőség szerint előre váltsák meg belépőiket.

JEGYÁRAK

Online jegyárainkon idén sem emeltük, helyszíni jegyárainkon pedig a stadion nyitása óta először, 500 Ft-os emelés történt. Ezáltal ugyanolyan áron lehet a helyszínen is jegyet váltani, mint online.

KEDVEZMÉNY: 14 év alatt és 65 év felett ingyenes jegy váltható a B és C szektor lelátóira.

  • Kapu mögötti lelátórészek (B és D szektorok) – 1500 forint

  • Normál hazai oldal (C szektorok) – 2500 forint

  • VIP Bronz (A1 szektor) – 4500 forint

  • VIP Gold (A3 szektor) – 18.000 forint 

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink