Derbivel folytatjuk

beharangozo-csaba0803.jpg
Vasárnap 19 órakor dél-alföldi rangadó vár ránk Békéscsabán a Merkantil Bank Liga 2. fordulójában.

REMEK RAJT

NB II-es csapatunk győzelemmel rajtolt a Merkantil Bank Liga 2025/26-os szezonjában. Aczél Zoltán együttese Novák Csanád góljával 1-0-ra diadalmaskodott a tavaly még az élvonalban szereplő Kecskemét ellen a Szent Gellért Fórumban, közel kétezer néző előtt.

ELLENFELÜNKRŐL

Békéscsabán 1912. október 22-én alakult meg az Előre Munkás Testedző Egyesület. A klub történetének legnagyobb sikerét 1988-ban érte el, amikor Csank János vezetésével elhódította a Magyar Népköztársaság Kupát. A viharsarkiak a Soroksár vendégeként 1-1-es döntetlennel indították az új idényt. A lila-fehérek gólját az egyik új igazolás, Zsolnai Richárd szerezte.

MECCSTÖRTÉNELEM

A Békéscsabával eddig 19 másodosztályú bajnoki mérkőzésen csaptunk össze. Mérlegünk három győzelem, hét döntetlen és kilenc vereség. Az első sikerünket 2019. október 6-án, 4500 néző előtt a Szent Gellért Fórumban arattuk. Érdekesség, hogy az 1-0-ra megnyert derbi győztes gólját az a Kóródi Nándor szerezte, aki jelenleg a csabaiakat erősíti. A második diadalunknak 2021. augusztus 1-én Békéscsabán örvendhettünk, amikor Germán Tamás büntetőből szerzett góljával 1-0-ra nyertünk. A harmadik győzelmünkre 2024 őszén került sor, amikor Borvető Áron és Novák Csanád góljaival 2-0-ra múltuk felül dél-alföldi riválisunkat.

EZT VÁRJA A MESTER

Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Nem szabad felfújni a múlt heti győzelmet. Akadtak nehézségeink, amelyeket ki kell javítanunk. Természetesen nagyon várjuk a derbit! Bizakodva tekintek a találkozó elé, biztos vagyok benne, hogy kiváló hangulat uralkodik majd. A Békéscsaba is jól rajtolt, hiszen pontot szerzett idegenben. Nehéz feladat előtt állunk, de igyekszünk a lehető legjobb eredményt elérni vasárnap.

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK

A mérkőzés helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6. – Kórház utcai Stadion

A mérkőzés időpontja: 2025. augusztus 3., 19.00

Kapu- és pénztárnyitás: a mérkőzés napján 18 órakor. 

JEGYÁRAK

  • Normál belépőjegy: 2.500 Ft
  • Nyugdíjas/ diák belépőjegy: 1.200 Ft

A belépőjegy váltásához nem szükséges a személyi igazolvány bemutatása, tehát bárki vásárolhat – akár más részére is – egyszerre több jegyet mindenféle személyazonosításra alkalmas dokumentum felmutatása nélkül.

A jegypénztárakban készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre.

A parkolás ingyenes.

A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely áll rendelkezésükre.

KÖZVETÍTÉS

A mérkőzést élőben közvetítjük klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
7. forduló
ma, 17:00
AQVITAL FC CSÁKVÁR
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Tersztyánszky Ödön Sportközpont
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 19
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 15
03. KECSKEMÉTI TE 14
04. Gyirmót FC Győr 13
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 13
06. FC Ajka 11
07. KARCAGI SC 10
08. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 9
09. Szentlőrinc 7
10. VIDEOTON FC Fehérvár 6
11. FC Nagykanizsa 6
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 5
13. BVSC-Zugló 4
14. DVTK 4
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 3
16. HR-Rent Kozármisleny 3

Partnereink