Ragyogó főpróbát tartott a második csapat

gsgs7323.jpg
Tartalékcsapatunk negyedik, egyben utolsó nyári felkészülési mérkőzésén 5-2-es győzelmet aratott Törökszentmiklóson.

„Az eredménnyel elégedettek lehetünk, de az első félidő nem igazán nézett ki jól. Ígéretesen kezdtünk, meg is szereztük a vezetést, majd kidolgoztunk további 2-3 szép lehetőséget is, amiket sajnos nem tudtunk kihasználni. A kimaradt helyzetek után az ellenfél egy szabadrúgásból egyenlített. Ezt követően sok hibát vétettünk, türelmetlenné váltunk, a hazaiak pedig egy szöglet után átvették a vezetést. A fordulást követően jelentősen feljavultunk, magasabb ritmusban, gyorsabban játszottunk és ennek meg is lett az eredménye. Fölényes és magabiztos győzelemmel zártuk a felkészülést” – értékelte a találkozót Bilics Igor, a Szeged-Csanád GA II. vezetőedzője.

Második csapatunk július 27-én, 17 óra 30 perckor a Gyulai Termál FC vendégeként kezdi meg az NB III. Dél-Keleti csoportjának küzdelmeit.

Felkészülési mérkőzés
Törökszentmiklós–Szeged-Csanád GA II. 2-5 (2-1)
Szegedi gólszerzők: Nagy Dávid, Nagy Dániel (2), Borbás Martin (2)


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 24
02. KECSKEMÉTI TE 23
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink