Germán gólja döntött Cegléden

cegled-szeged201129-gs.jpg
Germán Tamás ötödik percben szerzett góljával egygólos sikert aratott a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Ceglédi VSE otthonában.

Már az 5. percben megszerezte a vezetést a vendég együttes, Mészáros Márk szögleténél Germán Tamás emelkedett a legmagasabbra, hogy aztán a gólvonalon ragadt Tóth Zoltán mellett a hálóba bólintson az ötös magasságából. (0-1) A 21. minutumban érkezhetett volna ceglédiek válasza, de Albert István fejesét Slobodan Markovic kivágta a kapu torkából. A félidő hajrájában Oláh Lóránt kapott forintos labdát a nagyot hibázó Koós Gábortól, a rutinos csatár ugyanakkor ziccerben nem talált kaput. Szünet után, a második felvonás derekán Germán lépett ki a védők közül Zabari Dávid fejesével, kissé balra sodródva vezethetett Tóth kapusra, a támadó lövése azonban elkerülte a hosszú alsót. Bár a ceglédiek nagy erőket mozgósítottak a hajrában az egyenlítésért, a szervezetten védekező Szegeddel nem tudtak mit kezdeni, így Nyilas Elek legénysége megtartotta előnyét a lefújásig.

Sikerével a Szeged-Grosics megőrizte hatodik helyét a táblázaton. Máté Péterék a 19. fordulóban a ZTE együttesét fogadják.

Ceglédi VSE – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-1 (0-1)
Cegléd, CVSE Malomtószél SportteGábor (Kiss BalVSE Máyer Gábor).
Cegléd: Tóth Z. – Oláh M., Albert, Makrai, Pesti, Dóczi, Majoros (Szabó D. – a szünetben), Koós, Pantovic (Nagy 80′), Koncz (Kormos 80′), Balog. Vezetőedző: Szabó István.
Szeged: Szántai – Szabó P., Markovic, Tóth G., Mészáros, Fitos (Veselinov 62′), Oláh G., Máté (Manga 90+2′), Zabari, Oláh L. (Zelenyánszki 82′), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gólszerző: Germán (5′).
Sárga lap: Dóczi (26′), Pesti (76′), ill. Oláh G. (40′), Máté (75′), Oláh L. (82′).

Nyilas Elek: “Valóban nem volt kifejezetten szép a játék. Az első félidőben még nem volt gond, a másodikban már éreztem némi tanácstalanságot. Volt egy kis hirig, ami persze abszolút hozzátartozik a mérkőzésekhez. Elvesztettük tőle kissé a fonalat, ezt éreztem egy-két embernél. Való igaz, hogy a fegyelmezettség egy fontos sarokköve egy csapat eredményes szereplésének. Hiába játszik szépen, ha fegyelmezetlenségből adódóan gólt, gólokat kap. Ebben léptünk előre már a Soroksár elleni találkozón is, és ma is. Ezért volt az, hogy a két mérkőzést figyelembe véve elég kevés lehetőséget alakítottak ki az ellenfeleink.”


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
18. forduló
2023.12.10. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 40
02. ETO FC GYŐR 38
03. VASAS FC 32
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 31
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 30
06. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 23
07. GYIRMÓT FC GYŐR 23
08. BUDAFOKI MTE 22
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 22
10. PMFC 22
11. SOROKSÁR SC 21
12. BUDAPEST HONVÉD 21
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 19
14. BVSC-ZUGLÓ 17
15. TISZAKÉCSKEI LC 16
16. BFC SIÓFOK 13
17. FC AJKA 11
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 10

Partnereink