Jön az első erőfelmérő

gem-3612.jpg
NB II-es csapatunk csütörtökön a Magyar Kupa-győztes Paks otthonában kezdi meg a felkészülési mérkőzések sorát.

Komoly ellenféllel nyitja meg a nyári edzőmérkőzés-sorozatot az Aczél-csapat. Az NB I legutóbbi kiírásának bronzérmese, a kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató Paksi FC az előző szezonban elhódította a Magyar Kupát, miután a fináléban büntetőkkel legyőzte a Ferencvárost. Bognár György együttese a kupagyőzelemnek köszönhetően indulhat az Európa-liga selejtezőjében, ahol az első fordulóban a Román Kupa-győztes, CFR Cluj lesz az ellenfele.

„Szépen belekezdtünk a munkába, jól dolgozik a csapat” – kezdte Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője. „Sajnos van egy pár sérültünk, ennek ellenére izgatottan várjuk az első megmérettetést. A Paks rendkívül komoly erőt képvisel. A magyar futball számára fontos, hogy a nemzetközi kupákban induló csapataink minél tovább meneteljenek. Váltottam pár szót Bognár Gyurival – abban a felállási formában lépünk pályára, amelyben leendő ellenfelük szokott futballozni, ezzel segítjük a felkészülésüket. Azt szokták mondani, hogy az edzőmérkőzéseken nem számít az eredmény, azonban egy olyan csapatnak, amely új edzővel, új stratégia alapján indul el, igenis fontos az első belépő. Mindemellett a legfontosabb, hogyan tudunk csapatként funkcionálni a Magyar Kupa-győztes ellen” – fogalmazott trénerünk.

A Paks elleni mérkőzésről szöveges tudósítással jelentkezünk a hivatalos klubhonlapon.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink