Aczél Zoltán a Szeged-Csanád GA új vezetőedzője

aczel-zoltan2.jpg
A magyar válogatott korábbi szövetségi edzője, a pro licences képesítéssel rendelkező Aczél Zoltán veszi át NB II-es csapatunk irányítását.

Aczél Zoltán 1967. március 13-án született Budapesten. Labdarúgóként itthon az Újpest, a Siófok, a PMFC, valamint a Vác csapatait is erősítette. Légiósként szerepelt Dél-Koreában a Daewoo Royals, Svájcban a Lausanne-Sport, Ausztriában pedig az SV Ried és TSV Hartberg együtteseiben. Kétszeres válogatottnak mondhatja magát. 

Játékospályafutása végeztével az FC Dabas gárdájánál kezdte edzői karrierjét. Ezt követően öt éven át az Újpest utánpótlásában dolgozott, majd visszatért a felnőtt futballba. A Tura VSK-val előbb bronzérmet, majd bajnoki címet szerzett az NB III-ban. 2006-tól az NB I-es REAC-ot irányította. 2008 és 2010 között Erwin Koeman asszisztenseként a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, majd ismét az élvonalban vállalt munkát: előbb a Siófokot, majd a DVTK-t irányította.

Diósgyőrből Szigetszentmiklósra vezetett az útja, majd az első osztályú Szombathelyi Haladás kispadját vette át. Később dolgozott az NB III-as Dabas-Gyón FC gárdájánál is. Aczél Zoltán a 2021/22-es szezonban a Kozármislennyel veretlenül megnyerte az NB III Közép csoportját. Egy évvel később a III. Kerületi TVE-t vezette, majd visszatért a Kozármislenyhez, amellyel 2024-ben az NB II ötödik helyén végzett. Az előző idényben az NB III-as PMFC-t irányította.

„Óriási megtiszteltetés a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzőjének lenni. Ez a gyönyörű város igen komoly futballkultúrával büszkélkedhet. Tele vagyok ambíciókkal és tervekkel, amelyek megvalósításához természetesen szükség lesz a szakmai stábra és a játékosokra egyaránt. Vártam már ezt a pillanatot! Tudom, egy edző akkor sikeres, ha eredményeket produkál. Ezt szem előtt kell tartani. Nem félek a kihívástól, egészséges motiváció munkálkodik bennem, amely remélem, jó irányba viszi a szegedi labdarúgást” – nyilatkozta újdonsült vezetőedzőnk.

Aczél Zoltánt szeretettel köszöntjük, sok sikert és eredményes munkát kívánunk Szegeden!


2025/2026
Merkantil Bank Liga
26. forduló
2026.04.19. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 55
02. BUDAPEST HONVÉD FC 51
03. KECSKEMÉTI TE 42
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 42
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 36
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 35
08. KARCAGI SC 34
09. TISZAKÉCSKEI LC 33
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
11. FC AJKA 31
12. BVSC-ZUGLÓ 31
13. SOROKSÁR SC 23
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 23
15. BUDAFOKI MTE 22
16. SZENTLŐRINC 20

Partnereink