Fordulatos győzelem a szezonzárón

buadfok-szeged.png
A Merkantil Bank Liga zárófordulójában 3-2-re nyertünk Budafokon, így egy helyet előrelépve a hetedik helyen végeztünk a tabellán.

Sérülések nehezítették Alekszandar Jovics vezetőedző dolgát a szezonzárót megelőzően, amelynek a nyolcadik helyről vághatott neki csapatunk. Novák Csanád, Varga Balázs, Papp Áron és Horváth Milán sem állt a stáb rendelkezésére. A Vasas elleni összecsapáshoz képest három helyen változott a kezdő: bekerült a születésnapját ünneplő Tóth Bence, Palincsár Martin, valamint Kurdics Levente is. 

Nagyon aktívan kezdtük az összecsapást. Az első tíz perc során négyszer is próbálkoztunk gólszerzéssel: Kurdics, Haris és Borvető is nagy lövőkedvvel vágtak neki a találkozónak. A tizedik perc derekánál a tizenhatos csücskétől végezhettünk el szabadrúgást, amelyet Kurdics Levente tanárian a kapuba rajzolt. Szélső támadónk szezonbeli első góljával hamar megszereztük a vezetést, méghozzá megérdemelten.

Az első játékrészt gyakorlatilag végig kontrolláltuk, ám a hajrában a hazaiak csapatkapitánya, Kovács Dávid némileg a semmiből egy szép jobblábas csavarással kiegyenlített, így döntetlennel fordultunk.

A második felvonás sokáig kiegyenlített mezőnyjátékkal telt. Majd bő egy óra egy eladott labdánk után Kovács Dávid ziccerbe hozta Merényi Ádámot, a budafokiak házi gólkirálya pedig élt a kínálkozó lehetőséggel.

Sokáig nem örülhettek azonban a hazaiak. Mindössze négy perccel később Márkvárt Dávid szabadrúgása után Szilágyi Zoltán bólintott közelről a házigazda hálójába.

A hajrában többet tettünk a győzelem megszerzése érdekében, ennek pedig meg is lett az eredménye. A csereként beállt Herczeg Botond ugratta ki a bal oldalon felfejlődő, szintén csereként beálló Vogyicska Balázst, aki a lábak erdején keresztül bevette a hosszú alsó sarkot. Kurdicshoz hasonlóan Vogyicska is az első szegedi góljának örülhetett, no meg a három pontnak, ugyanis az eredmény a folytatásban már nem változott.

A kék-feketék 10 győzelemmel, 12 döntetlennel, 8 vereséggel, 36-32-es gólkülönbséggel, 42 ponttal a hetedik helyen zárták a Merkantil Bank Liga idei pontvadászatát.

Merkantil Bank Liga, 30. forduló
Budafoki MTE–Szeged-Csanád GA
 2–3 (1-1)
Budapest, BMTE Stadion, 850 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Márkus Péter, Dobos Dávid)
Budafok: Ecseri – Fekete M., Lorentz, Oláh B., Kalmár O., Kun B. – Sztojka (Zuigeber, 76.), Németh M. – Szűcs P., Merényi, Rehó – Kovács D. (Nándori, 76.) Vezetőedző: Mészöly Géza
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Szilágyi Z., Pejovic, Palincsár (Herczeg B. 79.) – Haris (Erdei, 68.), Márkvárt– Mohos (Sarr, 68.), Tóth B. (Kotula 68.), Kurdics L. (Vogyicska Balázs, 65.) – Borvető. Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Gólszerző: Kovács D. (42.), Merényi (63.) ill.Kurdics L. (10.), Szilágyi (68.), Vogyicska Balázs (83.)

Alekszandar Jovics: – Élvezetes mérkőzést láthatott a közönség, mindkét csapat futballozni akart. Jól kezdtünk, meg is szereztük a vezetést. Nagyon örülök Kurdics Levente góljának, az edzéseken gyakran betalál hasonló szögből, most a bajnokságban is sikerült. Sok helyzetünk volt és egy második góllal lezárhattuk volna a találkozót, ám nem tettük, a Budafok pedig a második próbálkozásából kiegyenlített. A második félidő kiegyenlítetten csordogált, aztán egy tapasztalt játékosunk hibáját kihasználta az ellenfél és fordított. A bekapott gól után cserékkel igyekeztünk változtatni a taktikán. Sikerült előbb egyenlíteni, majd fordítani is. Boldog vagyok, hogy Vogyicska Balázs is fontos pillanatban szerezte meg az első szegedi gólját, amely győzelmet ért. Elégedettek lehetünk a mai teljesítménnyel.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink