Budafokon zárjuk az idényt

beharangozo-bmte.jpg
Vasárnap 17 órakor Budafokon lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 30., utolsó fordulójában.

SZOROS VÉGJÁTÉK

Múlt héten egy kiegyenlített mérkőzésen 1-0-ra kikaptunk hazai pályán az NB I-be igyekvő Vasastól. Alekszandar Jovics legénysége egy fordulóval a bajnokság vége előtt 39 ponttal a nyolcadik helyen áll a táblázaton. Rendkívül szoros a középmezőny: egy győzelemmel akár a hatodik helyen is végezhetünk, legrosszabb esetben viszont a tizedik helyre is visszacsúszhatunk.

ELLENFELÜNKRŐL

A Budafoki MTE-t 1912-ben alapították. A klub eddig két alkalommal szerepelt az NB I-ben, először még az 1945-46-os idényben. A csapat a 2019/2020-as szezonban az NB II második helyén végzett, így 74 év után visszajutott az élvonalba. A piros-feketéknek nem sikerült a bennmaradás, egy szezon után búcsúztak a legmagasabb osztálytól. A 2022-2023-as szezonban a Magyar Kupában egészen a fináléig menetelt a BMTE, de ott hosszabbítást követően 2–0-ra kikapott a Zalaegerszegtől. A Budafok jelenleg 35 ponttal a tizenegyedik helyen áll a tabellán. A csapat legeredményesebb játékosa Merényi Ádám nyolc találattal.

MECCSTÖRTÉNELEM

Klubunk eddig tizenegy bajnoki és két Magyar kupa-mérkőzésen csapott össze a Budafokkal. Négy győzelem mellett hét vereség és két döntetlen szerepel az eredménysorban. Ősszel a fővárosiak 2-1-re nyertek a Szent Gellért Fórumban.

EZT VÁRJA A MESTER

Alekszandar Jovics, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője: – Egy kimondottan jó csapattal játszunk. A Budafok szeret futballozni és kontroll alatt tartani a mérkőzéseket. Már Nikházi Márk vezetésével is jól játszottak, de az ő pechjére nem gyűjtöttek elegendő pontot. Mészöly Géza érkezésével sok minden változott és kiharcolták a bennmaradást. Mint mindig, ezúttal is magunkkal és a saját játékunkkal foglalkozunk. Labdabirtoklási fölényre, dominanciára törekszünk annak érdekében, hogy pozitívan zárjuk a szezont. Még mindig javíthatunk a tabellán elfoglalt helyezésünkön, de ehhez domináns és harcos játékra lesz szükség.

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK

A mérkőzés helyszíne: 1222 Budapest, Promontor utca 89/A.
A mérkőzés időpontja: 2025. május 25., 17.00

Parkolás

A BMTE Stadion környékén korlátozott számban van parkolási lehetőség. A mérkőzésre érkezők a stadion környékén lévő utcákban, a KRESZ szabályai szerint helyezhetik el gépjárműveiket. A vendég szurkolók a budafoki Városház téren található P+R parkolóban parkolhatnak, majd gyalog vagy busszal közelíthetik meg a BMTE Stadiont.

Az 58-as és a 158-as autóbuszok a stadion közvetlen közelében lévő Víg utca (Sporttelep) megállóig szállítják a szurkolókat. Innen néhány perces sétával érhető el a létesítmény. A vendégszektor bejáratához a Lőcsei utcai megállónál érdemes leszállni. Budafok vasútállomástól a BMTE Stadion mindegy 20 perces sétára található.

KÖZVETÍTÉS

A mérkőzést élőben közvetítjük klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
26. forduló
2026.04.19. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 55
02. BUDAPEST HONVÉD FC 51
03. KECSKEMÉTI TE 42
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 42
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 36
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 35
08. KARCAGI SC 34
09. TISZAKÉCSKEI LC 33
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
11. FC AJKA 31
12. BVSC-ZUGLÓ 31
13. SOROKSÁR SC 23
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 23
15. BUDAFOKI MTE 22
16. SZENTLŐRINC 20

Partnereink