Idegenbeli győzelem a kiemeltek között

utanpotlas-hirek-1.png
Jegyzőkönyvek, edzői nyilatkozatok a hétvége utánpótlás mérkőzéseiről.

MLSZ Országos U19 Alap 21. forduló
DEAC–Szeged-Csanád GA 1-1 (1-0)

Debreceni Egyetemi AC Sporttelep. Vezette: Gergely Balázs.
Szeged-Csanád GA: Széll – Tóth D., Gáti, Lehocki, Kis Cs. (Bezzeg 63.), Mádi (Pohner 83.), Denucz, Lőrincz B., Csikós, Süle (Farkas 71.), Nógrádi. Vezetőedző: Podonyi Norbert.
Gólszerző: Kereszti (19.) ill. Nógrádi (86.)

Podonyi Norbert: – Gratulálok a csapatnak, mert amit az elmúlt hetekben kértem, azt meg tudták valósítani. Egész mérkőzésen győzelemre törekedtünk, még a 86. perc után is, amikor kiegyenlítettünk. Nagy akarattal jó játékot produkáltunk. Sajnos a támadóharmadban most kevesebb volt a jó döntés, de majd az utolsó mérkőzésen megpróbálunk ezen változtatni.

MLSZ Országos U17 Kiemelt 21. forduló
Illés Akadémia–Szeged-Csanád GA 0-1 (0-1)

Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep. Vezette: Szabó III. Zoltán.
Szeged-Csanád GA: Farkas – Erőss, Lukácsi, Sümeghy, Karácsonyi (Volford 77.), Bagdi (Lázár 71.), Sándor (Ménesi 90.), Tóth N., Reményik, Szanka, Mészáros. Utánpótlás szakmai vezető: Makra Zsolt.
Gólszerző: Reményik (85.)

Makra Zsolt: – Minden dicséretet megérdemelnek a fiúk mert végig fegyelmezetten, agresszíven, támadásban pedig kreatívan játszottak! Szeretnénk az utolsó mérkőzésen is begyűjteni a három pontot!

MLSZ Országos U16 Alap 20. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA–Szeged-Csanád GA 2-2 (1-1)

Kaposvári Rákóczi Stadion. Vezette: Juhász Ferenc.
Szeged-Csanád GA: Lomjánszki – Martonosi, Mayer (András 58.), Kocsis, Radnai (Závoda 70.), Hajagos, Skorka (Müller 58.), Kalmár, Gyuris, Balog (Koncz 79.), Szántó (Tóth-Sági 58.). Vezetőedző: Retek Flórián.
Gólszerző: Sziva (37.), Balogh (52.) ill. Hajagos (33.), Závoda (75.)

Retek Flórián: – Az első felidőben egy szépségdíjas találattal sikerült megszereznünk a vezetést. Az ellenfél kiegyenlített, sőt, fordított is, azonban visszajöttünk a mérkőzésbe és egalizáltunk. Ezek után a győzelmet is megszerezhettük volna, hiszen akadt 2-3 komoly gólszerzési lehetőségünk is. A mérkőzés legnagyobb pozitívuma, hogy Závoda Zente góllal tért vissza a hosszú serülését követően.

MLSZ Országos U15 Alap 20. forduló
Szeged-Csanád GA–Kelen SC 3-1 (2-0)

Szent Gellért Fórum. Vezette: Paczér Balázs.
Szeged-Csanád GA: Németh – Dóczi-Maróti (Nagygyörgy 70.), Tóbiás, Örvös, Takács, Kérdő, Sinkó (Kovács 55.), Varga (Debreczeni 41.), Ormándi (Lengyel 70.), Bakos, Gáti (Csuka 66.). Vezetőedző: Zemkó Viktor.
Gólszerző: Varga (20., 24.), Takács (76.) ill. Dalnoki (79.)

Zemkó Viktor: – Szervezett és türelmes volt a csapat, ennek meg is lett az eredménye – megérdemelt győzelmet arattak a játékosok!

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 23. forduló
Szeged-Csanád GA–Szolnoki MÁV FC 3-2 (0-0)

Szent Gellért Fórum. Vezette: Burzon Márk.
Szeged-Csanád GA: Mikuska – Rudics (Papp 52.), Palágyi, Kocsis, Magyar, Donkó, Jakus, Csjernyik (Mede 65.), Tábit (Visi 80.), Dávid, Darázs. Vezetőedző: Benkó Tihamér.
Gólszerző: Magyar (73.), Tábit (77.), Papp (80.) ill. Dékány (40.), Vona (67.)

Benkó Tihamér: – Az első félidőben hosszabb időszakokra beszorított bennünket az ellenfél, azonban átvészeltük ezeket. Megvoltak a lehetőségeink nekünk is, de a szolnokiak a játékrész végén egy kontra után vezetést szereztek. A fordulást után feljavult a játékunk, több helyzetünk is volt, de gólt megint csak az ellenfél szerzett. A gyerekek azonban nem adták fel, ezen a meccsen a szerencse is mellénk állt a végjátékban és az utolsó 10 percben sikerült fordítani és megnyerni a mérkőzést.

MLSZ Országos U13 Dél-Kelet 24. forduló
Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre 1-2

Szeged, Szentmihály Sportpálya. Vezette: Hegyi András.
Szeged-Csanád GA: Bárkányi – Gyarmat, Czibere, Szekeres, Faur, László, Kiss Má., Marancsik, Geletóczki. Csere: Bakos, Nagymihály, Kiss Ma., Csuka, Kiss Á., Mihály, Fazekas, Bíró. Vezetőedző: Farkas Ákos.

Farkas Ákos: – Régen játszottunk már nagypályás mérkőzést, ennek függvényében az első félidőben nem igazán tudtunk fogást találni az ellenfelünkön. A második játékrész már sokkal kiegyenlítettebb volt. Örülök neki, hogy tudtunk váltani és javulni játékban.

MLSZ Országos U12 Dél-Kelet 24. forduló
Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre 1-1

Szeged, KÉSZ Sport Aréna. Vezette: Dr. Orvos Péter.
Szeged-Csanád GA: Szél – Jaszenovics, Mokánszki, Papdi, Horváth T., Katona, Szalay, Csomor, Szűcs. Csere: Kővári, Verdure, Varga T., Marjanucz, Tarjáni. Vezetőedző: Kovács Péter.

Kovács Péter: – Ezután a mérkőzés után is jócskán maradt bennem hiányérzet, ami jó jel, mert azt mutatja, hogy egyre több van bennünk. Ahhoz, hogy ez kijöjjön, sokkal zsiványabbnak kell lenni a futballpályán.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink