Utolsó hazai meccs: jön a Vasas!

beharangozo-vasas3.jpg
Szezonbeli utolsó hazai mérkőzésünkön a Vasast fogadjuk vasárnap 17 órakor a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában.

PONT A BAJNOK OTTHONÁBÓL

NB II-es csapatunk az előző fordulóban Borvető Áron hajrábeli góljának köszönhetően bravúrpontot szerzett a bajnok Kisvárda vendégeként. Veszelinov Dániel csakúgy, mint a Honvéd elleni találkozón, ezúttal is számos bravúrt bemutatott, így a Nemzeti Sportnál ismét bekerült a forduló válogatottjába. A kék-feketék 39 ponttal a hetedik helyről vághatnak neki a Vasas elleni összecsapásnak.

ELLENFELÜNKRŐL

A Vas- és Fémmunkások Sport Clubja 1911. március 16-án alakult. A Vasas története során hat alkalommal nyert magyar bajnoki címet, négyszer pedig a Magyar kupát is elhódította, ezzel a hatodik legsikeresebb hazai klubnak számít. Az angyalföldi csapat jelenleg 48 ponttal a harmadik helyen áll a táblázaton. Pintér Attila tanítványai három pontos hátrányban vannak a feljutóhelyen álló Kazincbarcikával szemben. A Vasas legeredményesebb játékosa Tóth Milán 14 találattal.

MECCSTÖRTÉNELEM

Klubunk 2011 óta eddig 13 másodosztályú bajnoki mérkőzést játszott a Vasas együttesével. A mérleg 8 angyalföldi sikert, 2 döntetlent és 2 Szeged-győzelmet számlál. Első sikerünket 2013 májusában értük el, amikor 3-1-re diadalmaskodtunk az SZVSE-stadionban. Az előző idény hazai összecsapása emlékezetesre sikeredett: egy rendkívül fordulatos találkozón Borvető Áron hajrában szerzett góljával 4-3-ra nyertünk a Vasas ellen a Szent Gellért Fórumban. Ősszel Ilyinbor Patrick találatával a Vasas győzedelmeskedett a Fáy utcában.

EZT VÁRJÁK

Alekszandar Jovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Két mérkőzés maradt hátra a bajnokságból. Rendkívül fontos, hogy megfelelő módon zárjuk a pontvadászatot. Egy kiváló és motivált, az első osztályba vágyakozó ellenfelet fogadunk az utolsó hazai mérkőzésünkön. Minden adott ahhoz, hogy egy jó meccset játsszunk. Az utolsó három találkozónkon jól teljesítettünk a Kazincbarcika, a Honvéd és a Kisvárda ellen. Így szeretnénk folytatni vasárnap is. Motivált, lelkes és sikeréhes hozzáállásra lesz szükségünk a győzelem érdekében. Úgy kell játszanunk, mintha most kezdődne a bajnokság. Tiszteljük a Vasas múltját és jelenét, de a saját feladatainkra és játékunkra kell összepontosítanunk.

Pintér Attila, a Vasas FC vezetőedzője: – Jó csapatnak tartom a Szegedet, amely már többször bebizonyította, hogy bárki ellen képes a győzelemre, ezt lehetett látni a Kazincbarcika ellen is. Mi viszont csak magunkkal foglalkozunk, megvannak a saját céljaink, és annak érdekében lépünk pályára, hogy ezek meg is valósuljanak.

JEGYINFORMÁCIÓK

A 2024/25-ös szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. A Vasas elleni mérkőzésre szerdán kezdődött a helyszíni jegyértékesítés. A Szent Gellért Fórum jegypénztára:

  • pénteken: 14.00 - 18.00 között,
  • szombaton: 10.00 - 14.00 között,
  • vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek online formában is elérhetőek a Jegymester felületén. A belépő vásárlásához klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges. Meccsnapon a jegyvásárlás hosszabb időt vehet igénybe, ezért arra kérjük a szurkolókat, lehetőség szerint előre váltsák meg belépőiket.

JEGYÁRAK

  • Kapu mögötti lelátórészek (B és D szektorok) – 1000 forint
  • Normál hazai oldal (C szektorok) – 2000 forint
  • VIP Bronz (A1 szektor) – 4000 forint
  • VIP Gold (A3 szektor) – 15.000 forint

NYERJEN SZEZONBÉRLETET A 2025/2026-OS IDÉNYRE! 

A vasárnapi, a Vasas elleni mérkőzésen résztvevő szurkolóink között kisorsoulunk 4 darab, következő idényre vonatkozó szezonbérlet!

KERÉKPÁRRAL A FÓRUMBA!

A Szent Gellért Fórum a Dorozsmai út és a Kálvária sugárút –Városgazda sor felől egyaránt jól megközelíthető kerékpárral. A létesítmény területén belül több száz kerékpár tárolására alkalmas, kamerával őrzött támasz található. A kerékpárral érkező szurkolóinkat autogramkártyával várjuk.

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink