Veszelinov lehúzta a rolót – veretlenek maradtunk a Honvéddal szemben

gem-8597.jpg
Veszelinov Dániel parádézott a kapuban, gól nélküli döntetlent játszottunk a Budapest Honvéddal a Szent Gellért Fórumban, a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában.

Alekszandar Jovics két helyen változtatott a hétfői, Kazincbarcika elleni gólzáporos győzelmet elérő kezdőcsapaton. Haris Attila sárga lapos eltiltás miatt kihagyta a találkozót, helyén Palincsár Martin szerepelt, Vogyicska Balázs helyett pedig Mohos Barnabás kapott lehetőséget. A szezon során először két fiatallal kezdtünk: Mohos mellett a saját nevelésű Sándor Márton is bizalmat kapott.

A találkozó kezdőrúgását Dr. Nagy Péter, Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő, a Magyar Súlyemelő Szövetség nemrégiben megválasztott elnöke végezte el, aki rendszeres vendég a Szent Gellért Fórumban, hétről hétre a helyszínen szurkol csapatunknak.

Szinte csordulásig megtelt a vendégszektor, a kispesti fanatikusok káprázatos hangulatot varázsoltak a Szent Gellért Fórumban. Pedig alig fél perc elteltével a szívükhöz kaphattak. Borvető Áron lecsúsztatott labdáját Papp Áron kis híján kapuba juttatta, Tomas Tujvel azonban önfeláldozóan védett. A szlovák hálóőr bele is sérült a hárításba, pár perccel később le kellett cserélni, helyére Rácz Gergő érkezett.

A nyolcadik percben Veszelinov Dániel is bravúrosan védett – nem utoljára a mérkőzésen. Medgyes Zoltán megpattanó lövését lábbal hárította.

A huszonötödik percben Borvető Áron ugrasztotta talpra a nagyérdeműt, a tizenhatos előteréből megeresztett szabadrúgása csupán centikkel zúgott el a keresztléc fölött. Szűk félóra elteltével Kántor Kevin közeli próbálkozását hatástalanította Veszelinov.

Az első játékrész úgy zárult, ahogy kezdődött: Papp-helyzettel. Saját nevelésű szélsőnk középről leadott lövése kevéssel tévesztett célt.

A második játékrészben komoly nyomás nehezedett kapunkra. Először Keresztes Noel tizenhatoson belüli próbálkozását védte Veszelinov, majd Szamosi Ádám lökete tette próbára hálóőrünket.

Nem sokkal később Bévárdi Zsombor is sikeretlenül próbált túljárni Veszelinov eszén. A hajrában Vogyicska Balázs eresztett meg egy életerős lövést távolról, kevéssel ugyan, de a kapu fölé szállt a labda.

Ez volt a negyedik mérkőzésünk a Budapest Honvéd ellen: két győzelem mellett két döntetlen a mérlegünk a kispestiekkel szemben. Jövő héten az éllovas, és már biztosan feljutó Kisvárda otthonában lépünk pályára.

Merkantil Bank Liga, 27. forduló
Szeged-Csanád GA–Budapest Honvéd FC 0–0
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1287 néző. Vezette: Nagy Róbert (Berényi Ákos, Punyi Gyula)
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Szilágyi, Pejovics, Kotula – Papp Á. (Vogyicska, 57.), Márkvárt, Palincsár (Erdei, 57.), Mohos (Kurdics, 84.) – Borvető (Varga B., 72.), Novák Cs. Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Budapest Honvéd: Tujvel (Rácz G., 16.) – Szabó A., Baki, Csontos – Bévárdi, Szamosi (Somogyi, 81.), Pekár I. (Csilus, 81.), Hangya – Keresztes N. (Pinte, 67.), Kántor (Vernes, 67.), Medgyes. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Alekszandar Jovics: – Intenzív meccs volt párharcokkal, lehetőségekkel. A Honvéd több helyzetet hagyott ki, mint mi. A Kispest nagyon jó csapat, jó meccset játszott, és ugyan mi nem voltunk annyira jók, igyekeztünk és hajtottunk. a döntetlen igazságos.

Gémes Sándor fotói:

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink