Kikaptunk a derbin

gem-8570.jpg
Novák Csanád góljával ugyan vezettünk, végül 3-1-re kikaptunk az emberhátrányban játszó Békéscsaba vendégeként.

Három személyi csere történt a múlt heti kezdőcsapaton. Bekerült Palincsár Martin, Horváth Milán és Novák Csanád is, míg Erdei Carlo, Kotula Máté és Borvető Áron a kispadon kezdett.

Remek időben és parádés hangulatban kezdődött a dél-alföldi derbi: 1335 néző gyűlt össze a lelátókon, a vendégszektort csordulásig megtöltötték a szegedi drukkerek.

Nem is kellett sokat várni az első lehetőségre: Mohos Barnabás sarokrúgása után Novák Csanád bólintott a Uram János kezébe.

A 21. percben már nem tudott hárítani a csabai kapus. Megint Mohos nyeste be a labdát, amit aztán Novák erőteljesen a hálóba stukkolt. (0-1)

Nem sokáig örülhettünk azonban, mindössze hat perccel később Ferencsik Bálint megpattanó lövése utat talált a kapunkba. (1-1)

Öt perc elteltével emberelőnybe kerültünk, miután Mohos labdaszerzését követően a hazaiak csapatkapitánya, Albert István csúnyán rátartott a fiatal szegedi lábára.

A kiállítás ellenére még a szünet előtt fordított az Előre. Czékus Ádám tizenhatos csücskéről leadott lövése irányt változtatott és ezáltal védhetetlenné vált. (2-1)

A második félidőben végig mezőnyfölényben játszottunk, de nem találtunk fogást a betömörülő és hősiesen védekező Békéscsabán.

A végén teljesen kitámadtunk és egy gyors kontra végén eldöntötte az összecsapást a házigazda. A csereként beálló Szabó Bálint mattolta Veszelinov Dánielt. (3-1)

Legközelebb április 28-án, hétfőn 20 órakor a Kazincbarcika ellen lépünk pályára a Szent Gellért Fórumban. 

Merkantil Bank Liga, 25. forduló
Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád GA 3-1 (2-1)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1335 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Punyi Gyula, Márkus Péter)
Békéscsaba: Uram – Fazekas L., Viczián, Ferencsik (Kovács G., 76.), Albert I. – Gyenti, Hursán (Márkus A., 86.), Tóth M (Szabó B., 76.)., Hodonicki (Harsányi I., a szünetben) – Kóródi, Czékus (Sármány, 83.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Márkvárt, Szilágyi Z. (Pejovics, a szünetben), Horváth M., Tóth B. – Haris (Papp Á., 62.), Palincsár (Borvető, 62.), Mohos, Varga B. (Erdei C., 69.) – Novák Cs., Vogyicska (Lamin, 76.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics.
Gólszerző: Ferencsik (27.), Czékus (39.), Szabó B. (85.), ill. Novák Cs. (21.)
Kiállítva: Albert I. (32.).

Alekszandar Jovics: – Úgy gondolom, jól játszottunk az első félidőben, voltak is helyzeteink, a vezetést is megszereztük, az ellenfél pedig piros lapot kapott. Mindenünk megvolt. Az első, majd a második lövéséből is gólt szerzett a Békéscsaba. A hazaiak nagyon jól védekeztek a második félidőben is. Senki nem szereti a vereséget, de előfordul az ilyesmi. Profik vagyunk, meg kell találni a vereség okait és tovább kell lépni.

 Gémes Sándor fotói:

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink