Szenzációs győzelem Felcsúton!

14dace47-b494-46bb-9a6c-d4ca1605bb9f.jpg
U17-es csapatunk Pleskó Patrik és Tóth Norman góljaival 2-0-ra legyőzte idegenben a Puskás Akadémiát, ezzel a felcsútiakat megelőzve előrelépett a tabella harmadik helyére az Országos Kiemelt Bajnokságban.


MLSZ Országos U17 Kiemelt, 14. forduló
Puskás Akadémia–Szeged-Csanád GA 0-2 (0-0)
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna. Vezette: Cseh Roland.
Szeged-Csanád GA: Farkas – Erőss, Kukácsi, Pleskó, Sümeghy, Karácsonyi (Nagy 78.), Bagdi (Vásárhelyi 59.), Sándor (Mészáros 75.), Tóth N., Szanka, Reményik (Curcin 78.). Vezetőedző: Hacker Bence.
Gólszerző: Pleskó (58.), Tóth N. (83.).

Hacker Bence:
– Lassan nehéz bármit is mondani, mert a csapat hétről-hétre felülmúlja önmagát. Eljöttünk hazánk első számú akadémiájára, ahol összehasonlíthatatlanul jobb körülmények és lehetőségek között dolgoznak, mégis három ponttal, kapott gól nélkül megyünk haza. Nyilván kevesebbet volt nálunk a labda és a helyzetek száma sem felénk billent. Főleg az első félidőben dominált nagyon a Puskás, de álltuk a sarat. A második játékrész kiegyenlítettebb volt, akadt egy kis szerencsénk is, de a csapathoz közel állók tudják, hogy ezt igenis megérdemeljük! Nagyon boldogok vagyunk, köszönöm a csapatomnak ezt az élményt! Dolgozunk tovább, szerényen, hittel, szenvedéllyel!

JÁTÉKOS SZEMMEL

Tóth Norman, a Szeged-Csanád GA U17-es játékosa: – Nehéz meccsre számítottunk, mivel velünk azonos pontszámú csapattal játszottunk. Az első félidőben dominált az ellenfél, viszont a védelmünk stabil lábakon állt, így gól nélküli döntetlennel mentünk a szünetre. A második félidőben sokkal jobban muzsikáltunk és negyedóra elteltével gólt szereztünk, ami fellendítette a csapatot és még bátrabbá tett bennünket. A végén megdupláztuk az előnyünket, így kemény munkával rászolgáltunk a három pontra. Megyünk tovább!

u17-toth-normann.jpg

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink