A BVSC ellen folytatjuk a bajnokságot

beharangozo-bvsc2-1.jpg
Vasárnap 17 órakor a BVSC-Zuglót látjuk vendégül a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában.

A HATODIK HELYRŐL FOLYTATJUK

NB II-es csapatunk a válogatott szünetet követően a hatodik helyről folytathatja a másodosztályú pontvadászatot. Alekszandar Jovics legénysége a tavasz folyamán mindössze egy vereséget szenvedett, emellett három győzelem és két döntetlen szerepel az idei eredménysorban. Az előző fordulóban 1-1-es döntetlent értünk el Csákváron, gólunkat Borvető Áron szerezte. Rendkívül szoros a mezőny, hátrányunk csupán hat pont a harmadik helyezett Vasas mögött, viszont ugyanekkora az előnyünk a tizenegyedik Ajkával szemben.

ELLENFELÜNKRŐL

A BVSC 21 forduló alatt 6 győzelmet, 9 döntetlent és 6 vereséget könyvelhetett el, így jelenleg 27 ponttal a kilencedik helyen áll. Csábi József együttese rúgta a legkevesebb gólt a bajnokságban, szám szerint 16-ot, ugyanakkor mindössze 18-at kapott, ez pedig a második legjobb mutató a bajnokságban. A zuglóiak sárga lapos eltiltás miatt nem számíthatnak legeredményesebb játékosukra, Pekár Lászlóra, aki 5 találattal vezeti a házi góllövő listát. A BVSC az előző fordulóban 1-0-ra nyert a Békéscsaba ellen.

MECCSTÖRTÉNELEM

Klubunk eddig háromszor csapott össze a BVSC-Zugló gárdájával. Az előző szezonban oda-vissza diadalmaskodtunk. Idegenben Borvető Áron góljával 1-0-ra, a hazai visszavágón pedig Márkvárt Dávid és ugyancsak Borvető Áron találataival 2-0-ra nyertünk. Ősszel gól nélküli döntetlent értünk el a fővárosban.

EZT VÁRJÁK

Alekszandar Jovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Nehéz mérkőzésre számítok. A BVSC egy rendkívül fegyelmezett, kemény csapat, amely kiválóan alkalmazza a kontratámadásokat. Nagyon tisztelem Csábi Józsefet, masszív együttest rakott össze. Meg kell védenünk a helyünket a táblázaton, ennek érdekében domináns játékot várok. Kontroll alatt kell tartanunk az összecsapást, ez csak akkor sikerülhet, ha egységesek leszünk.

Csábi József, a BVSC-Zugló vezetőedzője: – Nagyon fontos lesz a hétvégén is, hogy azt a szenvedélyt, azt a feszességet, amit a Békéscsaba ellen fel tudtunk vonultatni, azt a Szeged ellen is megmutassuk. A Szeged talán picit magasabban jegyzet, mint a Békéscsaba. Nem megbántva senkit, de ha ránézünk a tabellára, az is igazolja ezt. De még mindig azt gondolom, ebben a bajnokságban senki nem mehet biztosra a másikkal szemben, lásd a Vasas eredményeit például.

JEGYINFORMÁCIÓK

A 2024/25-ös szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. A BVSC elleni mérkőzésre szerdán kezdődött a helyszíni jegyértékesítés. A Szent Gellért Fórum jegypénztára:

  • pénteken: 14.00 - 18.00 között,
  • szombaton: 10.00 - 14.00 között,
  • vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek online formában is elérhetőek a Jegymester felületén. A belépő vásárlásához klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges. Meccsnapon a jegyvásárlás hosszabb időt vehet igénybe, ezért arra kérjük a szurkolókat, lehetőség szerint előre váltsák meg belépőiket.

JEGYÁRAK

  • Kapu mögötti lelátórészek (B és D szektorok) – 1000 forint
  • Normál hazai oldal (C szektorok) – 2000 forint
  • VIP Bronz (A1 szektor) – 4000 forint
  • VIP Gold (A3 szektor) – 15.000 forint

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink