Borvető: Meg kell nyomnunk a hajrát!

borveto-mezokovesd.jpg
A zsinórban két találkozón is eredményes támadónk motiváltan várja a bajnokság folytatását.

Borvető Áron nagyszerű formának örvend. A legutóbbi két mérkőzésen kezdőként kapott bizalmat Alekszandar Jovics vezetőedzőtől és a Mezőkövesd után a Csákvár hálóját is bevette.

„Örülök, hogy megkaptam a lehetőséget és sikerült élnem vele, de az eredménnyel nem lehetek elégedett” – mondta a 26 esztendős támadó a csákvári döntetlent követően.

„Jól kezdtük a meccset, úgy gondolom, az első félidő nagyon rendben volt. A gól után még dominánsabban, offenzívabban kellett volna fellépnünk. A második félidőben sajnos magunkra húztuk a Csákvárt. Mindig a saját játékunkat kell játszanunk. Ha kitartunk amellett, amit a mester kér tőlünk, meglesz az eredménye. Nem szabad hagynunk, hogy az ellenfél ránk erőltesse az akaratát” – tette hozzá.

Borvető a hetedik gólját szerezte a szezonban, tavasszal pedig harmadszor talált az ellenfelek hálójába. Támadónk a válogatott szünetet követően is folytatná a gólgyártást.

„A szünet alatt lehet fújni egyet. Ilyenkor mentálisan feltöltődhetünk és rendbe rakhatjuk a kisebb-nagyobb sérüléseinket. Igyekszem formában tartani magam. A bajnokság hajráját maximálisan meg kell nyomnunk!” – fogalmazott Borvető Áron.

Csapatunk március 30-án, 17 órakor a BVSC ellen folytatja a Merkantil Bank Liga pontvadászatát a Szent Gellért Fórumban.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink