Igazságos iksz Csákváron

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-2025-03-16t193525-448.jpg
Borvető Áron góljával hamar vezetést szereztünk Csákváron, a második félidőben azonban Haragos Viktor révén egyenlített a házigazda.

Alekszandar Jovics két helyen változtatott a múlt heti győztes csapaton. Bekerült a védelembe Kotula Máté és Könczey Márk is.

Szakadó esőben és kiváló iramban kezdődött a mérkőzés. Mindkét együttes előtt adódtak helyzetek. Nagy Zoárd szabálytalan körülmények között a kapunkba bólintott. A túloldalon viszont már szabályos gól született. Egy remek akció végén Haris Attila centerezett Borvető Áronnak, aki közelről a hálóba kotorta a labdát.

Az első félidőben jóval többet birtokoltuk a labdát és domináltuk a játékot. Igaz, egy alkalommal veszélyesen iramodtak meg a hazaiak. Haragos Viktor tört be a tizenhatoson belülre, a lövését blokkolta a védelem, a kipattanónál Dusinszki Szabolcs a kapufát találta el.

A fordulást követően átvette az irányítást a Csákvár, ennek egy óra elteltével meg is lett az eredménye. Varga Bence bal oldali beadása után Haragos Viktor közelről a léc alá bombázott.

A hajrában paprikássá vált a hangulat. Korábbi játékosunk, Farkas Aurél két durva szabálytalanságot is elkövetett, így a kiállítás sorsára jutott. Haris Attila meg is sérült, le kellett cserélni. Az eredmény már nem változott, döntetlennel zárult a találkozó.

A válogatott szünetet követően március 30-án a BVSC-t fogadjuk a Szent Gellért Fórumban. 

Merkantil Bank Liga, 21. forduló
Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád GA 1-1 (0-1)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sporttelep, 300 néző. Vezeti: Farkas Tibor (Vad Anita, Halmai Kristóf)
Csákvár: Zelizi – Szalai P., Pál B., Dencinger, Varga B. – Farkas A., Mészáros D.(Gazdag V., 78.), Dusinszki(Szakály D., 90.) – Szabó B. (Ominger B., 75.), Nagy Z., Harago (Nahrnij, 90.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Könczey (Palincsár, 77.), Szilágyi Z., Tóth B., Kotula – Haris(Varga Gy., 81.), Márkvárt – Mohos (Herczeg, 67.), Erdei C., Kurdics (Vogyicska, 67.) – Borvető(Novák Cs., 81.).Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Gólszerző: Borvető (0–1) a 11., Haragos (1–1) a 60. percben
Kiállítva: Farkas A. (második sárga lappal) a 86. percben

Alekszandar Jovics: - Igazán remek mérkőzést játszottunk, pedig sem az időjárás, sem a pálya nem fogadta kegyeibe a játékosokat. Az első félidőben kontrolláltuk a játékot, ám szünet után nagy nyomást helyezett ránk a Csákvár. Úgy gondolom, a döntetlen igazságos.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink