Alekszandar Jovics egy helyen változtatott a múlt heti, Soroksár elleni mérkőzéshez képest. A héten betegséggel küszködő Novák Csanádot Borvető Áron váltotta a támadósorban. Vezetőedzőnk betegség miatt nem számíthatott Pejovics Danilóra, Papp Áront pedig sérülésből fakadóan kellett nélkülöznie.
A nemzetközi nőnap alkalmából a találkozót megelőzően ünnepélyesen köszöntöttük a KÉSZ St. Mihály női NB I-es labdarúgócsapatának játékosait. A kezdőrúgást Elekes Máté végezte el, aki 33. születésnapja alkalmából kapta ezt a lehetőséget.
Az első negyedóra végén emberelőnybe kerültünk, miután a vendégek védője, Zachán Péter hamar összeszedett két sárga lapot. Az elsőt azért kapta, mert megrúgta Borvető Áront, a másodikat pedig azért, mert ígéretes helyzetben buktatta a kapuratörő Kurdics Leventét.
A korai kiállítás ellenére, habár mezőnyben elképesztő fölényben futballoztunk, a helyzetek terén nem igazán tudtunk érvényesülni. Mohos Barnabás és Erdei Carlo távoli próbálkozása jelentette a legnagyobb veszélyt az első félidő során, ám Juhász István mindkettőt hárította.
A szünetben kettőt is cserélt Alekszandar Jovics: Kotula Máté és Herczeg Botond próbált új lendületet kölcsönözni a csapatnak, míg Horváth Milán és Mohos Barnabás nem jött ki a második félidőre.
A játék képe nem sokat változott a fordulást követően sem. Jóval többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, az utolsó passzokba azonban rendre hiba csúszott.
Bő egy óra elteltével Jovics-mester újoncot avatott: a télen igazolt Vogyicska Balázst és a sérülésből felépülő Palincsár Martint is pályára küldte vezetőedzőnk.
A 66. percben aztán megtört a jég. Egy oldalsó szabadrúgást követően Erdei Carlo ívelt középre, Borvető Áron fejesét még hárította a kövesdi kapus, a kipattanót viszont támadónk közelről bekotorta. Borvető szezonbeli hatodik találatával megérdemelten jutottunk előnyhöz.
A hajrában Vogyicska Balázs, majd aztán a szintén csereként beálló Biben Barnabás is közel járt ahhoz, hogy lezárja a mérkőzést, újabb gól azonban már nem született. Az őszi 2-1-es sikerünket követően a Szent Gellért Fórumban is legyőztük a tavaly még az élvonalban szereplő, tavasszal még veretlen Mezőkövesd csapatát.
A kék-feketék továbbra is hatodik helyen állnak a táblázaton. Jövő héten a Csákvár otthonába látogatnak Márkvárt Dávidék.
Merkantil Bank Liga, 20. forduló
Szeged-Csanád GA–Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1054 néző. Vezette: Katona Balázs (Sinkovicz Dániel, Topálszki Szabin)
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Márkvárt, Szilágyi Z., Horváth M. (Kotula, a szünetben), Tóth B. – Haris (Palincsár, 63.) – Mohos (Herczeg, a szünetben), Varga B. (Biben, 80.), Erdei C., Kurdics (Vogyicska Balázs, 63.) – Borvető. Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Mezőkövesd Zsóry FC: Juhász I. – Csirmaz, Keresztes B., Zachán, Vajda S. – Posztobányi, Zvekanov (Bora, 80.) – Szendrei Á. (Gresó, 78.), Lőrinczy (Bartucz, 78.), Cibla (Bertus, 78.) – Szalai J. (Oláh B., 78.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Borvető (66.)
Kiállítva: Zachán (16.)
Alekszandar Jovics: – Tipikus másodosztályú meccs volt. Fontos győzelmet arattunk, megküzdöttünk a sikerért, és sokat is tettünk érte. Sokáig nem igazán találtuk a megfelelő döntéseket és helyzeteket a gólhoz, ezért volt kiegyenlített az első félidő, a második játékrészben viszont a változtatások révén, amelyek új energiát adtak a csapatnak, az egyik lehetőségünket értékesítettük. Nem játszottunk jól, de a győzelem a fontos.
Gémes Sándor fotói: