LEGYŐZTÜK AZ ŐSZI BAJNOKOT
NB II-es csapatunk a Tatabányát követően az őszi bajnok Kozármislenyt is legyőzte 2-0-ra a Szent Gellért Fórumban, így tavasszal még százszázalékos mutatóval büszkélkedhet. Alekszandar Jovics legénysége 25 ponttal a hatodik helyről veselkedhet neki a vasárnapi, Ajka elleni hazai találkozónak.
ELLENFELÜNKRŐL
Az FC Ajkát 1923-ban alapították, az egyesület színei zöld és fehér. A klub eddigi legnagyobb sikerét a 2022/23-as szezonban érte el, amikor a harmadik helyen végzett az NB II-ben, ezen kívül háromszoros harmadosztályú, illetve negyedosztályú bajnoknak mondhatja magát. A Veszprém vármegyei alakulat a héten edzőváltáson esett át: Schindler Szabolcs vezetőedzőt Gaál Bálint váltotta a kispadon megbízott vezetőedzőként. Az Ajka együttese két vereséggel kezdte a tavaszi szezont, így a tabella tizennegyedik helyén szerénykedik jelenleg.
MECCSTÖRTÉNELEM
A Veszprém vármegyei alakulattal eddig 14 alkalommal találkoztunk a másodosztályban: 5 győzelem mellett 5 döntetlen és 4 vereség a mérlegünk. Ősszel gól nélküli döntetlen született Ajkán. Hazai pályán legutóbb három évvel ezelőtt, 2022 márciusában nyertünk ellenük, akkor 3-0-ás sikert arattunk.
EZT VÁRJÁK
Alekszandar Jovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Kiváló formának örvendünk. Határozottan és kellő agresszivitással játszottunk az elmúlt két mérkőzésen. Számos helyzetet kialakítottunk és a gólok terén is eredményesnek bizonyultunk. Jó pillanat ez számunkra, ki kell ezt használnunk a következő mérkőzésen is. Tudjuk, hogy az Ajka harcosan fog fellépni, ezzel együtt kizárólag saját magunkkal kell foglalkoznunk. Semmi más nem lényeges, csak az, hogy a legjobb játékunkkal rukkoljunk elő vasárnap is.
Gaál Bálint, az FC Ajka megbízott vezetőedzője: – Nehéz mérkőzésre számítok Szegeden, egy jól felkészített ellenféllel találkozunk, akik nagyon modern focit játszanak, nem hiába rendelkeznek eddig hibátlan mérleggel tavasszal. Ennek ellenére szeretnénk jó eredményt elérni, hiszen nagy szükségünk van a pontokra.
JEGYINFORMÁCIÓK
A 2024/25-ös szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. Az Ajka elleni mérkőzésre szerdán kezdődött a helyszíni jegyértékesítés. A Szent Gellért Fórum jegypénztára:
-
szombaton: 10.00 - 14.00 között,
-
vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.
Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek online formában is elérhetőek a Jegymester felületén. A belépő vásárlásához klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges. Meccsnapon a jegyvásárlás hosszabb időt vehet igénybe, ezért arra kérjük a szurkolókat, lehetőség szerint előre váltsák meg belépőiket.
JEGYÁRAK
-
Kapu mögötti lelátórészek (B és D szektorok) – 1000 forint
-
Normál hazai oldal (C szektorok) – 2000 forint
-
VIP Bronz (A1 szektor) – 4000 forint
-
VIP Gold (A3 szektor) – 15.000 forint
TAVASZVÁRÓ 2+1 AKCIÓ
Aki jegyet váltott a február 9-ei Tatabánya és a február 16-ai Kozármisleny elleni találkozókra, az a február 23-ai Ajka elleni összecsapásra ingyenesen léphet be.
Az akcióval az alábbi módon lehet élni:
- Mutassa fel a Tatabánya és a Kozármisleny elleni belépőjegyeket a jegypénzárban és váltsa be ingyenes belépőre a február 23-ai mérkőzésre!
KÖZVETÍTÉS
Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.