Szárnyaltak a fiatalok – megérdemelt diadal az őszi bajnok ellen

gem-5867.jpg
Domináns futballal, számos helyzetet kialakítva, két fiatal, Mohos Barnabás és Herczeg Botond góljaival 2-0-ra legyőztük az őszi bajnok Kozármislenyt a Szent Gellért Fórumban.

Alekszandar Jovics egy helyen változtatott a Tatabánya elleni győztes csapaton. Az ötödik sárga lapját begyűjtő Haris Attilát az eltiltását letöltő Márkvárt Dávid váltotta a kezdőben. Vezetőedzőnk sérülés miatt ezúttal sem számíthatott Pejovics Danilo és Vogyicska Balázs játékára, ugyanakkor Kotula Máté felépült és bekerült a meccskeretbe. 

A fogcsikorgató hideg ellenére rögtön forró pillanatok alakultak ki a Kozármisleny kapuja előtt. Egy bal oldali szögletet követően Varga Balázs került lövőhelyzetbe, közeli próbálkozását azonban bevetődve blokkolták a mislenyi védők.

Negyedóra elteltével ajtó-ablak ziccert teremtettünk. Erdei Carlo remek labdaszerzését követően Novák Csanád törhetett egy az egyben kapura, Lékai Soma viszont bravúros védéssel megóvta kapuját.

A kezdeti lendület nem hagyott alább. Az első játékrész felénél előbb Márkvárt Dávid, majd Papp Áron kísérletezett ígéretes szögből, egyikőjük sem talált kaput.

A szünet előtt még inkább felpörögtek az események. Mohos Barnabás rendkívül agillisan betört a tizenhatoson belülre, ahol buktatta az egyik mislenyi védő, Farkas Tibor játékvezető ugyanakkor továbbot intett.

Pár percre rá Novák Csanád felhőfejese ejtette ámulatba a nagyérdeműt, Lékai Soma viszont káprázatos bravúrral kitornázta a hosszú sarokba tartó labdát.

Az első félidő zárásaként Erdei Carlo eltört lövését követően Tóth Bence csatárokat megszégyenítő módon, sarokkal szerezhetett volna gólt, pár centivel azonban elvétette a kaput.

A második felvonás egy Major-lövéssel indult. A kezdeti mislenyi életjel ellenére a fordulást követően sem változott a játék képe. Magas és agresszív letámadással jó helyeken szereztünk labdákat, a vendégek akarata nem tudott érvényesülni. Sőt! Varga Balázs tizenhatos előteréből megeresztett rakétájánál csupán a felső léc segítette ki Pinezits Máté alakulatát.

Egyórányi játékot követően végül sikerült megtörni a jeget. Egy mesteri letámadás során Papp Áron szerzett labdát, amit Mohos Barnabásnak centerezett, fiatal játékosunk pedig bevetődve, a kapufa segítségével a hálóba juttatta.

Tíz perccel később megduplázhattuk volna előnyünket: előbb Varga Balázs járt közel a gólszerzéshez, majd Mohos Barnabás löketét kellett hárítania Lékainak.

Szűk negyedórával a vége előtt közel járt az egyenlítéshez az őszi bajnok. A csereként beálló Átrok István lövése a keresztlécen csattant.

A túloldalon úgy tűnt, végérvényesen eldől a találkozó. Egy jobb oldali beadást a szintén csereként beálló Kurdics Levente a hálóba stukkolt, a játékvezető azonban szabálytalanságot látott, szabadrúgást ítélt kifelé.

A végén mégis talpra ugorhatott a Szent Gellért Fórum lelkes közönsége. A ráadásban a csereként debütáló Herczeg Botond ballábas lökete úgy zúdult a bal alsóba, mintha zsinóron húzták volna.

NB II-es csapatunk sorozatban második tavaszi bajnokiját is kapott gól nélkül megnyerte. A kék-feketék újabb sikerükkel előreléptek a tabella hatodik helyére. Alekszandar Jovics fiai február 23-án, vasárnap 15 órakor az Ajkát fogadják a Szent Gellért Fórumban. 

Merkantil Bank Liga, 17. forduló
Szeged-Csanád GA–HR-RENT Kozármisleny 2-0 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 564 néző. Vezette: Farkas Tibor (Nagy Viktor, Dobos Dominik)
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Tóth B., Horváth M., Szilágyi Z. – Papp Á. (Kurdics, 72.), Márkvárt, Palincsár, Mohos (Herczeg, 87.), Varga B. (Kotula, 86.) – Erdei C. (Biben, 90+2.). – Novák Cs. (Borvető, 72.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Kozármisleny: Lékai – Schuszter (Lacza, 80.), Vajda R. (Horváth P., 86.), Rácz L., Turi – Horváth D. (Kozics, 74.), Major S. (Kócs-Washburn, 74.) – Cipf, Kirchner, Debreceni Z. (Átrok, 74.) – Pesti. Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Mohos (59.), Herczeg (90+3.)

Alekszandar Jovics: – Természetesen minden győzelem fontos, de a mai különösen az, hiszen egy nagyon jó, szervezett csapattal találkoztunk – nem csoda, hogy a Kozármisleny lett az őszi első. Az első félidőben szinte végig domináltunk, irányítottuk a játékot, sok helyzetet dolgoztunk ki, szégyenletes, hogy ekkor még nem sikerült betalálnunk. Bár az utolsó tíz percben beszorított minket az ellenfél, úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk.

Gémes Sándor fotói:


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink