Új vezetőedzővel, új lendülettel és a visszavágás reményével kezdtük a futballtavaszt. Idei első tétmérkőzésünkön az ősszel kellemetlen meglepetést okozó Tatabányát fogadtuk a Szent Gellért Fórumban.
Alekszandar Jovics két újoncot is avatott: Veszelinov Dániel és Erdei Carlo is a kezdőben kapott helyet. Vezetőedzőnk sérülés miatt nem számíthatott Vogyicska Balázs, Kotula Máté és Pejovics Danilo játékára sem, míg Márkvárt Dávidot sárga lapos eltiltás miatt kellett nélkülöznie.
A meglehetősen csípős hideg ellenére igazi futballhangulat fogadta a csapatokat. Mindkét szurkolótábor szép számmal képviseltette magát a kapuk mögött, hangpárbajuk pedig kiváló atmoszférát varázsolt az egyébként is remek akusztikájú Szent Gellért Fórumba.
Az első helyzetre kevesebb, mint negyedórát kellett várni. Egy bal oldali szögletet követően Varga Balázs csúsztatott kevéssel a kapu mellé. Néhány perccel később Erdei Carlo már komoly védeni valót szolgáltatott Bese Balázsnak. Középpályásunk húsz méterről, jobbal vette célba a kaput és a labda bizony befért volna, ha a vendégek kapusa nem hárít látványos mozdulattal.
A tizennyolcadik percben már Bese is tehetetlennek bizonyult. Egy oldalsó szabadrúgást követően röviden szabadítottak fel a vendégek, a labda Varga György Balázs elé került, aki ballal, kapásból védhetetlenül zúdította a hálóba. (1-0)
A szünet előtt még Mohos Barnabás átlövése jelentett némi veszélyt, fiatal játékosunk nem sokkal ugyan, de célt tévesztett.
A fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a játék. Habár labdabirtoklásban feljavult a Tatabánya, ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Tőlünk Papp Áron és Novák Csanád próbálkozott egy-egy lövéssel, ezek viszont elkerülték a kaput.
A hajrában sikerült bebiztosítanunk a győzelmet. A rendes játékidő utolsó percében Erdei Carlo bal oldalról beívelt szabadrúgását követően, a csereként beálló Borvető Áron kiszorított szögből a kapuba stukkolt, eldöntve ezzel a három pont sorsát. (2-0)
Alekszandar Jovics győzelemmel mutatkozott be a szegedi kispadon, Veszelinov Dániel pedig kapott gól nélküli mérkőzésen debütált szülővárosa csapatában. Sikerünkkel előreléptünk a tabella hetedik helyére. Jövő héten vasárnap 15 órakor a Kozármislenyt fogadjuk a Szent Gellért Fórumban.
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
Szeged-Csanád GA–Opus Tigáz Tatabánya 2-0 (1-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 893 néző. Vezette: Nagy Norbert (Tőkés, László).
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Szilágyi, Horváth M., Tóth B. – Palincsár (Könczey, 72.), Haris, Erdei, Varga Gy. (Biben, 80.), – Mohos, Papp Á. (Kurdics, 72.), Novák (Borvető, 86.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Tatabánya: Bese B. – Csernik, Harsányi, Jagodics M. – Katona K. (Vass P., 58.), Eördögh, Derekas, Szegleti – Vida K.(Soltész B., 83.), Lapu (Varga D., 58.), Jelena (Lawrenzo, 68.). Vezetőedző: Gyürki Gergely
Gólszerző: Varga B. (18.), Borvető (89.).
Alekszandar Jovics: – A klub és a játékosok számára is ez egy nagyon fontos mérkőzés, és legalább ilyen fontos győzelem volt. Mindig jó három ponttal kezdeni egy szezont. Az első félidőt szinte végig kontrolláltuk, főleg a középpályán, de nem hoztunk jó döntéseket a pálya utolsó harmadában. Próbáltuk irányítani a meccset, ki is dolgoztunk pár lehetőséget, a rögzített szituációkból teremtettünk igazán komoly veszélyt. A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a játék, a Tatabánya jobban futballozott. Az utolsó tizenöt percben kicsit tudatosan visszahúzódtunk és az eredmény megtartására törekedtünk. Megszereztük a második gólt, ami elég volt a három ponthoz. Örülök, hogy Veszelinov és Erdei jó játékkal mutatkozott be. Vogyicska és Kotula sérülése miatt nem játszhatott ma, előbbi visszatérésére még többet kell várnunk, Kotula viszont a jövő héten csatlakozhat hozzánk. Jó meccset játszottunk, fontos három pontot szereztünk, a nyitó fordulóban pedig ez számít, hiszen nem tudhatjuk, mit is hozhat számunkra egy ilyen meccs. Külön örülök, hogy kapott gól nélkül zártuk le a találkozót.
Gémes Sándor fotói: