Megkezdtük a téli alapozást

gem-0128.jpg
Alekszandar Jovics megtartotta első edzését Szegeden.

A téli pihenőt követően hétfő délután megkezdte a közös munkát NB II-es csapatunk. Újdonsült vezetőedzőnk, a Ferencváros korábbi bajnoka, az egykori jugoszláv válogatott Alekszandar Jovics először vezényelt tréninget a keret a számára. Természetesen a szünet alatt sem volt teljes leállás, labdarúgóink egyéni edzésterv alapján tartották formában magukat. 

Márkvárt Dávidék az alapozás első hetében Szegeden készülnek a tavaszi szezonra, majd január 14. és 25. között Törökországban edzőtáboroznak. A felkészülési programot négy edzőmérkőzés színesíti, melyekből háromra az edzőtáborban kerül sor. Alekszandar Jovics legénysége Antalyában a lengyel Motor Lublinnal, a szerb FK Spartak Szabadkával, valamint a koszovói FC Suharekával méri össze tudását. A bajnoki főpróbára a Szent Gellért Fórumban kerül sor, ahol az NB III. Dél-Keleti csoportjának éllovasát, a Gyulai Termál FC-t látjuk vendégül.

A tavaszi szezon első bajnoki mérkőzésén február 9-én, a Tatabányát fogadjuk Szent Gellért Fórumban.

Tervezett felkészülési mérkőzések:

Január 17., Antalya
Szeged-Csanád GA–Motor Lublin (lengyel I.)
Január 20., Antalya
Szeged-Csanád GA–FK Spartak Subotica (szerb I.)
Január 24., Antalya
Szeged-Csanád GA–FC Suhareka (koszovói I.)
Február 1., vagy február 2., Szeged, Szent Gellért Fórum
Szeged-Csanád GA–Gyulai Termál FC (NB III.)

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink