Bosszantó vereség Angyalföldön

980e385ffa6f4d3582220674a1c95b85.jpg
NB II-es csapatunk egy szöglet után kapott góllal 1-0-ás vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a Merkantil Bank Liga 14. fordulójában.

Simon Ádám a győztes csapaton ne változtass elv szerint ugyanazt a kezdő tizenegyet küldte pályára, mint legutóbb a Kisvárda ellen. Megbízott vezetőedzőnknek Óvári Zsoltot sérülés, Pruska Dánielt és Lamin Sarrt pedig betegség miatt kellett nélkülöznie.

Egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés első harmada. Habár a Vasas többet birtokolta a labdát a találkozó ezen szakaszában, érdemi helyzetet nem tudott kialakítani Pintér Attila együttese. Aztán a 30. percben a semmiből megszerezte a vezetést a házigazda. Doktorics Áron bal oldali szöglete után az előrehúzódó Ilyinbor Patrik bólintott a hálónkba. (1-0)

Az első játékrész hajrájában beszorítottuk ellenfelünket, több ígéretes pontrúgással veszélyeztettünk, ám nem sikerült betalálnunk. A szünetben cserélt Simon Ádám: a második játékrészre pályára küldte Papp Áront.

A fordulást követően kis híján megduplázta előnyét az angyalföldi csapat. Tóth Milán kiugratása után Mamusits Patrik törhetett kapura, Takács János azonban káprázatos bravúrral hárította a ziccert. Egy perccel később Fortuna kétszer is kisegített bennünket. Radó András sarokrúgását követően előbb Tóth Milán, majd Cseke Benjámin találta el a keresztlécet.

A második félidő elei Vasas-rohamokat követően ismét kiegyenlítődött a játék. Ebben oroszlánrészt vállalt a csereként beálló Varga Balázs, Gera Norbert, Haris Attila trió. Utóbbi kétszer is közel járt a gólszerzéshez: előbb akcióból, majd szabadrúgásból lőtt pár centivel a kapu fölé.

Az utolsó tíz percben végig a hazaiak tizenhatosa előtt zajlott a játék, gólt azonban nem sikerült szereznünk, így maradt az egy-nulla.

Csapatunk ezzel a vereséggel visszacsúszott a tabella nyolcadik helyére. Márkvárt Dávidék december 1-én, vasárnap 17 órakor a Budafok ellen zárják az évet a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 14. forduló
Vasas FC–Szeged-Csanád GA 1-0 (1-0)

Budapest
, Illovszky Rudolf Stadion, 1263 néző. Vezette: Rúsz Márton (Máyer Gábor, Ring Kevin)
Vasas FC: Kiss Á. – Lehoczky, Otigba, Iyinbor, Doktorics – Cseke – Mamusits (Pintér F., 64.), Kapornai (Rácz B., 64.), Urblík J. (Szánthó, 90+1.) – Tóth M. (Hidi M. S., 76.), Radó. Vezetőedző: Pintér Attila
Szeged-Csanád GA: Takács J. – Könczey (Gera N., 64.), Szilágyi Z., Pejovics, Tóth B. – Mohos, Palincsár (Haris, 65.), Márkvárt, Kurdics (Papp Á., a szünetben) – Gajdos (Varga B., 65.) – Novák Cs. (Borvető, 80.). Megbízott vezetőedző: Simon Ádám
Gólszerző: Iyinbor (30.)

Simon Ádám: – A Vasas jó csapat, de megint rögzített helyzetből kaptuk a gólt. Sajnos ismét hátrányban kezdtünk el igazán focizni, de most nem sikerült pontot szereznünk, pedig a második félidő alapján azt hiszem, megérdemeltük volna.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink