Nem tudott visszavágni a Szeged-Grosics a kupafiaskóért

Másodjára is vereséget szenvedett hazai pályán a Szigetszentmiklóstól a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Nyilas Elek együttese a kupa után a bajnokságban is egygólos vereséget szenvedett a Pest megyeiektől.

A kupabúcsú miatt igyekezett visszavágni a Szigetszentmiklósnak a Szeged 2011-Grosics Akadémia az NB II utolsó őszi fordulójában.

Eseménytelenül telt el az első negyed óra, majd Oláh Lóránt előtt adódott az első ziccer, azonban hét méterről Sántába lőtte a labdát,aki szögletre ütötte a játékszert. Mintegy tíz perccel később ismét Oláh Lóránt előtt adódott ziccer, de ezúttal hosszan tolta meg a labdát, így már nem maradt annyi területe, hogy eltolja a vendégek kapusa mellett. A kevés lehetőséget hozó első félidő végén kissé beszorult a Szigetszentmiklós, de nem tudott gólt szerezni egyik szöglete után sem a Szeged-Grosics.

A második félidő elején Oláh Lóránt a harmadik ziccerét is kihagyta, szinte megismétlődött az első félidei jelenet, ismét közelről lőhetett Oláh, Sánta pedig ezt is szögletre tolta. Mindez felértékelődött három perccel később, hiszen Kollega cselei és beadása után Bonifert a léc alá lőtte a labdát, ezzel pedig megszerezte a vezetést a Szigetszentmiklós.
A folytatásban fölényben futballozott a Szeged-Grosics, ami a 74. percben érett góllá: Kéri jobb oldali beadását Germán csúsztatta meg, az érkező csereként beállt Manga pedig a kapuba sodorta azt, csakhogy les miatt érvénytelenítette a játékvezető a találatot, megkérdőjelezhető ítéletet hozva ezzel.

A hajrában támadott Nyilas Elek együttese, de nem tudott egyenlíteni, a vendégek hősiesen védekeztek, és a kupamérkőzéshez hasonlóan a bajnoki után is győzelemmel térhetnek haza. Így tehát vereséggel búcsúzott a Szeged 2011-Grosics Akadémia az őszi szezontól és ettől az esztendőtől, azonban az idei szereplésére elégedettségre adhat okot, hiszen újoncként a hatodik helyről várhatja majd a tavaszi folytatást, a szigetszentmiklósi mérkőzés pedig valószínűleg különleges lesz majd a tavasszal.

Szeged 2011-Grosics Akadémia-Szigetszentmiklósi TK 0 – 1 (0-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezeti: Nazsa Tamás (Szvetnyik Bence, Kulcsár Judit)
Szeged-Grosics: Belecan – Szabó P. (Germán 58′), Markovic, Tóth B., Mészáros, Máté, Zelenyánszki, Kéri, Hegedűs (Pászka – a szünetben), Fitos (Manga 67′), Oláh L. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Szigetszentmiklós: Sánta – Puskás, Kornis, Tóth F., Pollák (Benkő-Bíró – a szünetben), Barna, Kvekveskiri, Bonifert (Hevesi-Tóth 67′), Szepessy, Kollega (Szini 80′). Vezetőedző: Székely Tibor.
Gól: Bonifert (56′)
Sárga lap:Szabó P. (31′), Máté (62′), Zelenyánszki (71′), Germán (90+2′) ill. Barna (15′), Kvekveskiri (28′), Bonifert (56′), Fekete (62′), Benkő-Bíró (71′)
Kiállítva: Fekete (90′)


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink