A héten kinevezett megbízott vezetőedzőnk, Simon Ádám négy helyen változtatott az MTK Budapest elleni kupamérkőzéshez képest. Bekerült a kezdőbe Tóth Bence, Könczey Márk, Mohos Barnabás, valamint Gajdos Zsolt is, aki 170. alkalommal lépett pályára tétmérkőzésen klubunk játékosaként.
Az első lehetőségét gólra váltotta a házigazda. A 13. percben egy rövid felszabadítást követően Medgyes Zoltánhoz került a labda, akinek a tizenhatoson belül megeresztett lövése Tóth Bencén irányt változtatva becsapta Takács Jánost. (1-0)
Félóra elteltével a kispestiek gólszerzője ismét próbálkozott, ám a kiszorított szögből leadott lövését Takács ezúttal hárította. Néhány percre rá Csilus Tamás eresztett meg egy életerős löketet, Takács János bravúrral a keresztlécre tornázta a labdát.
A 46. percben büntetőhöz jutottunk. Pauljevics Branko röviden hazapasszolt labdájára Novák Csanád csapott le vércseként, majd a kifutó Tomas Tujvel elkaszálta. A tizenegyest a sértett higgadtan értékesítette. Novák Csanád a tizedik bajnoki mérkőzésén a hatodik gólját szerezte szegedi színekben. (1-1)
A második felvonást kezdeményezőbben kezdtük. Haris Attila harmincméteres szabadrúgása centikkel süvített el a felső kapufa fölött. A túloldalon Kesztyűs Barna veszélyeztetett, ám tizenkét méterről nem találta el a kaput.
Simon Ádám cserékkel igyekezett felrázni csapatát: pályára küldte Borvető Áront, Gera Norbertet, Palincsár Martint és Biben Barnabást is. Hét perccel a rendes játékidő vége előtt pedig kis híján cserejátékosaink révén megfordítottuk a meccset. Borvető Áron ugratta ki jobb oldalon felfutó Gera Norbertet, aki a hosszú alsó sarkot vette célba, Tujvel azonban leért a lapos lövésre, így maradt az 1-1.
Csapatunk ezzel a döntetlennel a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, míg a kispestiek visszacsúsztak az utolsó pozícióba. A kék-feketék a következő fordulóban az éllovas Kisvárdát fogadják a Szent Gellért Fórumban.
Merkantil Bank Liga, 12. forduló
Budapest Honvéd FC–Szeged-Csanád GA 1-1 (1-1)
Bozsik Aréna, 1367 néző. Vezette: Takács Ákos (Szécsényi István, Dobos Dávid)
Budapest Honvéd FC: Tujvel — Pauljevics, Szabó T., Ene, Benczenleitner, Hangya (Bévárdi, a szünetben) — Csilus T., Kesztyűs (Lőrinczy, 79.) — Holman (Sigér Á., 79.) — Medgyes Z., Simon B. (Farkas B., 66.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Szeged-Csanád GA: Takács J. — Szilágyi Z., Horváth M., Tóth B. — Könczey (Gera N., 67.), Márkvárt, Haris (Biben, 76.), Mohos, Kurdics (Palincsár, 76.) — Novák Cs., Gajdos (Borvető, 76.). Megbízott vezetőedző: Simon Ádám.
Gólszerző: Medgyes Z. (13.) ill. Novák Cs. (tizenegyesből – 36.)
Simon Ádám: — Kiegyenlített meccs volt, az eredmény reális. Nem volt több benne; a célt, a győzelmet sajnos nem sikerült elérnünk. Van még három meccsünk ősszel, azokat kell behúzni.