Háromgólos vereséggel búcsúztunk a MOL Magyar Kupától

gsgs6870.jpg
Három-nullára kikaptunk az NB I negyedik helyén álló MTK Budapesttől a Szent Gellért Fórumban, a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ezzel búcsúztunk a sorozattól.

Michael Boris négy változtatást eszközölt a kazincbarcikai bajnokihoz képest. Bekerült a kezdőbe Gera Norbert, Varga Balázs, Lacza Alex, valamint a sérülésből felépülő Kurdics Levente is. Vezetőedzőnknek sérülés miatt nélkülöznie kellett Molnár-Farkas Tamást, Óvári Zsoltot, Papp Áront és Palincsár Martint is. 

Az idei szezon eddigi legmagasabb hazai nézőszámát hozta az MTK Budapest elleni kupacsatánk: 2144 szurkoló gyűlt össze a Szent Gellért Fórum lelátóin. A mérkőzés ünnepélyes kezdőrúgását Fogas Ottó végezte el, aki ötvenedik születésnapja alkalmából kapta a lehetőséget.

Az első negyedórában abszolút egyenrangú ellenfelei voltunk az élvonal egyik élcsapatának, majd az MTK magasabb sebességi fokozatba kapcsolt.

Az első lehetőség a 37-szeres válogatott Németh Krisztián előtt adódott. Róbert Polievka kiugratása után egy az egyben mehetett a kapura, Takács Jánost is átjátszotta már, Pejovics Danilo viszont az utolsó pillanatban becsúszva megállította.

A 25. percben már nem volt, aki mentsen. Egy bal oldali beadás után Végh Bence fejelt közelről a jobb felső sarokba. (0-1) 

A bekapott gólt követően újfent kiegyenlítettebbé vált a játék, ám a szünet előtt ismét felpörgött a vendég csapat és két perc alatt végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát. Előbb Németh Krisztián lépett ki egy tökéletes ütemű kiugratással, majd emelt bokából a hálónkba. (0-2)

Majd Róbert Polievka kapott üresen egy labdát a tizenhatoson belül, amit aztán látványos mozdulattal a jobb felsőbe továbbított. (0-3)

A szünetben hármat is cseréltünk: beállt a sérülésből visszatérő Gajdos Zsolt, valamint Biben Barnabás és Könczey Márk is. Utóbbi közel járt a szépítéshez, de a tizenhatoson belül jobbal megeresztett próbálkozása az oldalhálóban kötött ki.

Az MTK végig kontrollálta a találkozót és megérdemelt győzelmet aratva továbbjutott a legjobb 16 közé. Számunkra véget ért az idei kupakaland. Michael Boris legénysége legközelebb vasárnap 17 órakor a Budapest Honvéd otthonában lép pályára a bajnokságban.

MOL Magyar Kupa, 4. forduló
Szeged-Csanád GA–MTK Budapest 0–3 (0–3)

Szent Gellért Fórum, 2144 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Belicza Bence, Vrbovszki Pál).
Szeged-Csanád GA: Takács J. – Szilágyi, Horváth M., Pejovics – Gera N., Haris (Takács-Földes, 80.), Márkvárt (Biben, a szünetben), Lacza (Lamin, 70.), Kurdics (Könczey, a szünetben) – Varga Gy. B. – Novák Cs. (Gajdos, a szünetben). Vezetőedző: Michael Boris.
MTK Budapest: Csenterics – Varjú, Beriasvili (Hej, a szünetben), Bobál D., Nagy Zs. (Antonov, 61.) – Kosznovszky (Kata, a szünetben), Horváth A. (Molnár Á., 71.), Végh B., Polievka – Németh K. (Kenesei N., 80.), Stieber Z. Vezetőedző: Horváth Dávid.  
Gólszerzők: Végh (25.), Németh K. (45.), Polievka (45+2.). 

Michael Boris: – Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten jutottak tovább. Az első 10-12 percben még jól futballoztunk, aztán szépen lassan kijött a két osztály közötti különbség. Az első gól egy remek Stieber-beadás után született, majd a szünet előtt két könnyű gólt ajándékoztunk az MTK-nak. A második félidőben látszódott, hogy visszavett a tempóból a fővárosi csapat.

Gémes Sándor fotói:

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink