„Ilyen a futball: egy hete harmadik számú kapus voltam, most újra védhetek!”

bc5k2930-1.jpg
Rövid idő alatt nagyot fordult a világ Takács Jánossal.

Vezéráldozattal járt a múlt heti Gyirmót elleni döntetlen. A vendégek vezetőgólját megelőzően Molnár-Farkas Tamás összerúgott az ellenfél támadójával. A szerencsétlen szituációban kapusunk megsérült, néhány perccel később pedig le is kellett cserélni. 

„Mindig készen kell állni, ha bekerülsz a keretbe, ezzel együtt eléggé váratlanul ért a helyzet.” – idézte fel a szituációt Takács János, aki az 54. percben csereként váltotta Molnár-Farkast a kapuban.

„Ahogy megláttam, hogy Monyó fájlalja a lábát, egyből elkezdtem melegíteni, de nem sok időm volt felkészülni. Profi pályafutásom során először kerültem ilyen helyzetbe. Hamar fel kellett vennem a meccs ritmusát, hiszen néhány perc után rögtön megkínáltak egy távoli lövéssel.” – mesélte a 24 éves hálóőr, aki kapott gól nélkül zárta a találkozót.

Takács számára nem indult zökkenőmentesen az idény, hiszen a Tatabánya ellen elveszített szezonnyitón háromszor is mattolták. Saját nevelésű kapusunk elmondta, tanult a hibáiból és megerősödve várja az előtte álló feladatokat.

„Ezúton is szeretnék jobbulást kívánni kapustársaimnak! Ebből is látszik, milyen kiszámíthatatlan a futball. Egy hete még harmadik számú kapus voltam, most pedig újra védhetek. Igyekszem a legjobb tudásom szerint teljesíteni az edzéseken, a pályán és azon kívül egyaránt. Ilyen a kapussors. Sokáig vársz a lehetőségre és nem tudod, mikor jön el. Most eljött.” – ecsetelte.

Takács János fiatal kora ellenére számottevő rutinnal bír. Klubunk saját nevelésű játékosaként eddig 71 alkalommal védett tétmérkőzésen az első csapatban, 26-szor pedig megőrizte kapuját a góltól.

„Ez a hatodik évem a felnőtt csapatnál. Sok mindent megéltem ez idő alatt, rengeteg tapasztalatot szereztem. Szegediként különösen sokat jelent nekem a szurkolók támogatása. Sosem felejtettem el azokat az időket, amikor együtt örültünk egy-egy fontos védésnek. Ezekből tudok építkezni és önbizalmat meríteni. Várom a hétvégi mérkőzést! Szeretnék jó teljesítménnyel hozzájárulni a csapat szerepléséhez.” – fogalmazott Takács János.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink