Irány Szentlőrinc!

beharangozo-szentlorinc.jpg
Vasárnap 13 órakor a második helyezett Szentlőrinc otthonában lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában.

HÁROM IKSZ ZSINÓRBAN 

NB II-es csapatunk sorozatban harmadik döntetlenjét érte el múlt vasárnap. Michael Boris legénysége egy gyors második félidei gólváltást követően 1-1-es döntetlent játszott hazai környezetben a jó erőkből álló Gyirmóttal szemben. A kék-feketék veretlenségi sorozata immáron hét mérkőzést számlál, ugyanakkor ebből csak két találkozót sikerült megnyerni. Csapatunk 11 ponttal a tizedik helyről vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek. A tabella rendkívül szoros, ezt jól példázza, hogy csupán három pont a lemaradásunk a második helyhez képest.

ELLENFELÜNKRŐL

A Szentlőrinci Sportegyesületet 1912-ben alapították. A Baranya vármegyei alakulat az előző idényben megnyerte az NB III. Dél-Nyugati csoportját, majd az osztályozón 3-1-es összesítéssel legyőzte a Putnokot, ezzel kivívta a feljutást a másodosztályba. Az újonc bámulatosan kezdte az idényt, hiszen az első három mérkőzését megnyerte és egészen a hetedik fordulóig veretlen maradt. Walter Róbert együttese a legutóbbi két találkozóját ugyan elveszítette, azonban 14 ponttal így is a második helyről várhatja a vasárnapi összecsapást. A Szentlőrinc legeredményesebb játékosa Tóth-Gábor Kristóf 4 találattal.

EZT VÁRJA A MESTER

„Komoly sérülés hullámmal kell szembenéznünk, ugyanakkor ez lehetőséget ad arra, hogy bebizonyítsuk, mély kerettel rendelkezünk. Gajdos Zsolt, Óvári Zsolt, Kurdics Levente, Onódi Ákos és Sándor Márton továbbra sem bevethető. A Gyirmót elleni mérkőzésen pedig a kapusunk, Molnár-Farkas Tamás mellett Papp Áron és Lamin Sarr is megsérült. Papp gólpasszal tért vissza a kezdőbe, most mégis nélkülöznünk kell.A korábbi mérkőzésen Lacza Alex játszott a posztján. Pozitívum, hogy számos helyzetet kidolgoztunk és Palincsár Martin az első kezdő mérkőzésén betalált. A vasárnapi azonban egy teljesen más összecsapás lesz. A Szentlőrinc elsősorban hosszú labdákkal operál. A BVSC elleni találkozóból tanulva nem vehetjük fel az ellenfél stílusát. Játszanunk kell, méghozzá előrefelé! Kulcsfontosságú, hogy védekezésben elhárítsuk a hosszú labdákat, utána viszont a saját elképzeléseinknek megfelelően támadjunk.” – nyilatkozta Michael Boris, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.

KÖZVETÍTÉS

A mérkőzést élőben közvetítjük klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.

 
A mérkőzéssel kapcsolatos szurkolói információkat IDE KATTINTVA találja.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink