Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Megtörte a Szeged-Grosics sikersorozatát a Békéscsaba

A helyzeteit kiváló arányban kihasználó Békéscsaba esélyt sem hagyott a meccs mellett Germán Tamást is elvesztő Szeged 2011-Grosics Akadémiának. Nyilas Elek tanítványai a 0-3-as végeredménnyel leszakadtak a tabellán a riválisról.

Bár a mérkőzés kezdeti szakaszában a szegediek mutatkoztak aktívabbnak, az ígéretes induló összecsapás hamar rémálommá változott. Még negyedóra sem telt el, amikor Balázs Richárd mattolta Zeljko Belecant (0-1), majd kevéssel később Germán Tamás ütközött balszerencsésen a félpályánál egy békéscsabaival. Miközben a támadót még az oldalvonalon túl ápolták, a vendégek újabb találatot vittek be Király Patrik mesterien eltalált lövésével. (0-2) Germánt le kellett végül cserélni, Oláh Gergő váltotta a 23. minutumban. Magabiztos előnye birtokában Zoran Spisljak legénysége visszahúzódott saját térfelére, átadva a területet a Szegednek, egyszersmind növelve a kontrák vezetésének lehetőségét. Oláh Lóránték mindent megtettek az egyenlítésért, de hiába helyezték nyomás alá ellenfelüket, a csabai védelem sziklaszilárdan állta a rohamokat. Az idő előrehaladtával egyre nehezebb helyzetbe kerültek a hazaiak, ami a 75. percben végleg átcsapott lehetetlenbe: a csereként beállt Birtalan Botond juttatta a hálóba labdát Belecan mellett. (0-3) A hajrá így már formalitássá vált, amelynek során a szépítést sem tudták kiharcolni Nyilas Elek tanítványai, három meccs után elveszítve győzelmi szériájukat.

Vereségével a Szeged 2011-Grosics Akadémia alaposan leszakadt az élboly csapataitól, miután a Békéscsaba mellett a Vasas, a Szolnok és a Mezőkövesd is sikerrel abszolvált soros mérkőzését. Amennyiben a Gyirmót is győzni tud Sopronban a 16 órától kezdődő találkozón, a szegediek hét pontra kerülnek a közvetlenül előttük álló riválistól, és néggyel állnak majd a mögöttük érkező előtt. Máté Péterék a következő fordulóban Szolnokra látogatnak.

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Békéscsabai 1912 Előre SE 0-3 (0-2)
Gyula, Grosics Akadémia, 600 néző. Vezette: Takács János (Demeter János, Szilágyi Norbert).
Szeged: Belecan – Farkas, Markovic, Tóth, Mészáros, Fitos (Kéri 69′), Máté, Zabari (Pászka 58′), Zelenyánszki, Oláh L., Germán (Oláh G. 23′). Vezetőedző: Nyilas Elek.
Békéscsaba: Póser – Balogh M., Koszó, Balog Zs., Juhász, Balázs (Birtalan 62′), Bagi, Berki, Király, Kertész (Tölgyesi 90+2′), Szilágyi (Zsilinszki 87′). Vezetőedző: Zoran Spisljak.
Gólszerzők: Balázs (14′), Király (21′), Birtalan (75′).
Sárga lap: Zelenyánszki (28′), Oláh L. (41′), Belecan (88′), ill. Kertész (73′).

Nyilas Elek: “A Békéscsaba belőtte azokat a lehetőségeket, amelyeket mi teremtettünk neki. Két hiba után kerültünk kétgólos hátrányba, ami egyértelműen meghatározta a mérkőzés végkimenetelét. Hozzáteszem, az említett periódusban Germán Tamás is megsérült, úgy kaptuk a második találatot, hogy őt még az oldalvonalon túl ápolták, tehát emberhátrányban voltunk. Ez így összességében egy elég komoly mélyütés volt, amiből nehezen ocsúdtunk. Szünet után uraltuk a játékot, de ez a fölényünk meddőnek bizonyult, hiszen helyzeteket nem tudtunk kialakítani. A csapat bebizonyította már, hogy vészhelyzetekben úrrá tud lenni a problémákon és meg tudja emberelni magát. Ez most nem így történt, keserű pirula ez a meccs, amit le kell nyelnünk. Magunknak okoztuk a vereséget, de fel kell, hogy álljunk ebből. Van hátra még két nagyon komoly bajnoki találkozónk, ezeken meg kell mutatnunk újra, ami jellemző volt eddig ránk a szezonban, azaz a megalkuvást nem ismerő, alázatos csapatjátékunkat.”


Hozzászólások:
2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2020.12.06. vasárnap, 13:00
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE/SZEGED-CSANÁD GROSICS
Békéscsabai Kórház utcai Stadion
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 42
02. BUDAÖRS 39
03. PÉCSI MFC 36
04. VASAS FC 36
05. GYIRMÓT FC GYŐR 35
06. SZOMBATHELYI HALADÁS 30
07. SZOLNOKI MÁV FC 28
08. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 27
09. FC AJKA 26
10. WKW ETO FC GYŐR 26
11. SOROKSÁR SC 26
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS 24
13. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 24
14. BFC SIÓFOK 23
15. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 21
16. ST. LŐRINC KFT. 20
17. DOROGI FC 20
18. KAZINCBARCIKA 19
19. AQVITAL FC CSÁKVÁR 15
20. DEAC 9

Partnereink