Gyors gólváltás után pontosztozkodás

gsgs0027.jpg
NB II-es csapatunk 1-1-es döntetlent játszott Gyirmót együttesével a Szent Gellért Fórumban, a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában.

Vezetőedzőnknek sérülés miatt nélkülöznie kellett Gajdos Zsolt, Óvári Zsolt, Kurdics Levente, valamint Sándor Márton játékát is. Michael Boris három változtatást eszközölt a múlt heti kezdőcsapaton: Mohos Barnabás helyett Takács-Földes Olivér, Varga Balázs helyett Palincsár Martin, Lacza Alex helyett pedig Papp Áron kapott bizalmat.

Az első helyzet csapatunk előtt adódott, a 7. percben Palincsár Martin kiugratása után Papp Áron tüzelt a tizenhatoson belülről, Hajdú Ádám bevetődve blokkolt.

A 19. percben még közelebb jártunk a gólszerzéshez. Takács-Földes Olivér jobb oldali szögletére Szilágyi Zoltán robbant be a rövid oldalon és a kapufára pöckölte a labdát.

Félóra elteltével Tóth Bence balról érkező beadása okozott veszélyt, a középen érkező Papp Áron azonban bevetődve sem tudta elérni a labdát.

Öt perccel később a félidő legnagyobb lehetőségét láthatta a Szent Gellért Fórum közönsége. Egy mintaszerű kontra végén Novák Csanád ugratta ki a felfutó Márkvárt Dávidot, aki tíz méterről, kapásból ballal a kapu mellé célzott.

Az első játékrész záróakkordjaként Hudák Dávid szöglet utáni fejesét Molnár-Farkas Tamás magabiztosan hárította.

A második félidő ünnepélyes kezdőrúgását a szegedi sportélet meghatározó alakja, a világ- és Európa-bajnok kajakos, Birkás Balázs végezte el.

Aki a szünetben sokáig időzött a büfében, lemaradt a lényegi dolgokról. Két perccel a fordulást követően Márkvárt Dávid röviden hazagurított labdájára Adamcsek Máté robbant rá, rátartva Molnár-Farkas Tamás lábára. Takács Tamás tovább engedte a szituációt, Adamcsek pedig háttal bevette az üres kaput. (0-1)

Egy perccel később megérkezett a válasz. Papp Áron jobbról centerezett, Palincsár Martin pedig egy pattanást követően jobbal elemi erővel bombázott a gyirmóti kapuba. (1-1)

Az 52. percben kényszerűségből kapust cseréltünk. A gól előtti szituációban megsérülő Molnár-Farkas Tamást Takács János váltotta. Pár perccel később Katona Máté rögtön meg is kínálta egy átlövéssel, cserekapusunk azonban magabiztosan hárított.

Michael Boris cserékkel próbált új lendületet kölcsönözni a támadósorunknak. Pályára lépett Lamin Sarr, Borvető Áron és Mohos Barnabás is.

Tíz perccel a vége előtt Haris Attila ugratta ki Lamin Sarrt, aki kiszorított szögből csupán az oldalhálót találta el. Négy minutummal később Novák Csanád lőtt a tizenhatoson belülről, Hársfalvi András lábbal hárította az erős lövést.

A rendes játékidő utolsó percében Lamin centerezését követően Borvető Áron próbálkozott sarokkal, a gyirmóti védő becsúszva blokkolt.

A ráadásban két szögletünk is veszélyesre sikeredett, gól azonban egyikből sem született, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

Michael Boris együttese sorozatban harmadik alkalommal játszott döntetlent a bajnokságban. A kék-feketék a tizedik helyről várhatják a jövő heti, szentlőrinci összecsapást.

Merkantil Bank Liga, 8. forduló
Szeged-Csanád GA – Gyirmót FC Győr 1-1 (0-0)

Szeged, Szent Gellért Fórum, 658 néző. Vezette: Takács Tamás (Vrbovszki Pál, László István Sándor)
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas T. (Takács J., 54.) – Könczey (Gera N., a szünetben), Szilágyi Z., Pejovics, Tóth B. – Haris, Márkvárt – Papp Á. (Lamin, 63.), Palincsár (Borvető, 77.), Takács-Földes (Mohos, 77.) – Novák Cs. Vezetőedző:  Michael Boris
Gyirmót: Hársfalvi – Lányi, Csörgő, Hudák D., Hajdú Á. – Kovács D. (Miknyóczki, 89.) – Horváth R. (Piscsur, 90+2.), Katona M., Madarász M. (Szegi, 82.), Adamcsek – Ugrai (Kiss N., 89.). Vezetőedző: Tamási Zsolt 
Gólszerzők: Palincsár (48.), ill. Adamcsek (47.)

Michael Boris: – A múlt heti mérkőzéssel ellentétben most voltak helyzeteink, ugyanakkor hiányzott az újdonság a támadásainkból. A második félidő elején odaajándékoztuk a vezetést az ellenfélnek, de szerencsére Palincsár Martin góljával hamar egyenlítettünk. Örülök, hogy Martin az első kezdő mérkőzésén betalált! Mindent megtettünk a fordítás érdekében, de sajnos nem jártunk sikerrel. Csalódottak vagyunk ezzel a döntetlennel. Nyernünk kell ahhoz, hogy előrelépjünk a tabellán!

 


2024/2025
Merkantil Bank Liga NB II.
17. forduló
2025.02.16. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
HR-RENT KOZÁRMISLENY
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2024/2025 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 31
02. HR-RENT KOZÁRMISLENY 30
03. KISVÁRDA MASTER GOOD 27
04. VASAS FC 26
05. SZENTLŐRINC 25
06. BUDAFOKI MTE 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 22
08. BVSC-ZUGLÓ 22
09. GYIRMÓT FC GYŐR 21
10. SOROKSÁR SC 21
11. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 19
12. AQVITAL FC CSÁKVÁR 19
13. FC AJKA 18
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 17
15. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 14
16. BUDAPEST HONVÉD FC 13

Partnereink