Füzesabonyban kezdjük a MOL Magyar Kupa idei kiírását

beharangozo-fuzesabony-1.jpg
NB II-es csapatunk szombaton 15 órakor az NB III-as Füzesabony SC Erőss Út otthonában megkezdi szereplését a MOL Magyar Kupa 2024/25-es kiírásában. A tét legjobb 32 közé jutás lesz.

A Füzesabony hét forduló alatt három pontot gyűjtött az NB III. Észak-Keleti csoportjában, így jelenleg sereghajtó. A Heves vármegyei alakulat két párharcot már sikerrel megvívott a MOL Magyar Kupa főtábláján. Az első fordulóban a vármegyei első osztályban szereplő Gyöngyösi AK vendégeként 2-0-ra nyert, majd az NB III-as Tiszaújvárost búcsúztatta hazai környezetben egy 1-0-ás sikerrel.

„Nagyon szeretem a kupamérkőzéseket. Annak idején az MTK Budapesttel másodosztályú csapatként egészen az elődöntőig meneteltünk, ahol csupán tizenegyesekkel maradtunk alul a későbbi győztes Budapest Honvéddal szemben. A kupasorozat varázsa, hogy eljuthatsz egy magasabb szintre, ahol már élvonalbeli klubokkal is megmérkőzhetsz. Természetesen lépésről lépésre haladunk. Most a harmadosztályú Füzesabony vár ránk. Néhány változtatás várható a csapat összetételében, de nem sok, hiszen egy komoly találkozóra készülünk. Egyértelműen a továbbjutás a célunk, amelyet szeretnénk már a rendes játékidőben elérni.” – fogalmazta meg elvárásait Michael Boris, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.

A mérkőzésről percről percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk a hivatalos klubhonlapon.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
ma, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
0
0
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink