Utánpótlás szekciónk szülői értekezletet tartott

img-2463.jpg
Takács Mihály a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás sportigazgatója, Makra Zsolt utánpótlás szakmai vezető, valamint Ivány Tamás a klub operatív igazgatója ismertette az idei szezonnal kapcsolatos újdonságokat, kihívásokat és elvárásokat.

Takács Mihály beszédje elején leszögezte, megtiszteltetésnek tartja, hogy a klubnál dolgozhat, majd az identitás fontosságát hangsúlyozta.

Értéket, stílust és egy átfogó klubéletet szeretnénk megjeleníteni. A klub iránti kötődést kultúrestekkel és egyéb közösségépítő eseményekkel igyekszünk megerősíteni. Jelenleg hat helyszínen tartjuk a foglalkozásokat, minden korosztály felkészült szakemberekkel dolgozhat. A tehetségközpont alsó szekciója, tehát a 14 éven aluliak a Szent Gellért Fórumban edzenek. Az idősebb korosztályok képzését külső helyszíneken valósítjuk meg.” – mondta az utánpótlás sportigazgató.

Megemlítette, az U17-es korosztálynál elindult GPS alapú teljesítmény-monitorozás, amely a jövőben az összes felső korosztályra kiterjed. Kitért arra is, hogy a sérült játékosok rehabilitációját elősegítendő, egy teljesítmény diagnosztikai labor felállításán dolgozik, amelyhez a humánerőforrás és az eszközpark már rendelkezésre áll.

A klub és a szakmai közösség minden évben képes arra, hogy valamely korosztályt magasabb szintre helyezze. Célunk, hogy az U17-es csapatot benntartsuk a kiemelt bajnokságban, továbbá egy másik korosztályt feljuttassunk a legjobbak közé.” – határozta meg a szezonnal kapcsolatos elvárásait Takács Mihály.

img-2456.jpg

Kiemelte, az U15-ös, az U16-os, valamint az U17-es korosztályoknál tanulmányi szerződéssel szeretné erősíteni a klub megtartó erejét.

Elsősorban nevelőegyesület vagyunk. felfelé áramoltatás értelmében a kiemelt akadémiák irányába közvetítünk játékosokat, de egyúttal a saját klubunknak is nevelünk. Meg akarjuk tartani a tehetségeinket, ehhez egy fontos lépés a tanulmányi szerződés. Szeretném, ha több saját nevelésű játékos kerülne az NB II-es csapatunkba.”– fogalmazott Takács, majd felidézte, a tavaszi szezon során több utánpótlás-játékos is kapott edzéslehetőséget a felnőtt csapatnál.

Makra Zsolt, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás szakmai vezetője beszédében elmondta, szeretne minél több óvodás gyereket bevonni a klub életébe.

A következő bajnoki évben szeretnénk az óvodás szekciót kibővíteni és minél több gyermeket bevonni az egyesület életébe és képzésébe. Szakmai programunkban továbbra is kiemelt figyelmet szentelünk a technikai fejlesztésnek, az U13-as korosztályban pedig megkezdjük a nagypályára való felkészítést. Akadémiai korosztályainkban taktikai és erőnléti periodizáció segíti az edzőket abban, hogy minél hatékonyabban tudjuk képezni játékosainkat!” – összegezte koncepcióját Makra Zsolt.

img-2465.jpg

Ivány Tamás, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia operatív igazgatója elmondta, a klub minden segítséget megpróbál biztosítani, hogy az edzéseket és a tanulást a lehető legjobban összehangolja, továbbá a sérülések esetén minden támogatást megad a játékosoknak a gyors felépülés érdekében. Hangsúlyozta, az utánpótlásban pallérozódó gyerekeket és szüleiket szeretettel várják az NB II-es csapat hazai mérkőzésein.

A családias légkörű esemény végén hasznos eszmecsere bontakozott ki a szülők és a három szakember között.

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink