Papp Róbert értékes tapasztalatokkal tért haza Párizsból

papp-robert-olimpia.jpg
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia élettani csoportvezetője a magyar ökölvívó-válogatott erőnléti edzőjeként értékes tapasztalatokkal gazdagodott a 2024-es párizsi olimpián.

„Óriási élményekkel gazdagodtam életem első olimpiáján! Tizenhárom napot töltöttünk kint Párizsban. Korábban több sportágban is részt vettem már Európa-bajnokságon és világbajnokságon is, az ötkarikás játékok atmoszférája azonban egyikhez sem hasonlítható. A tízezer fős olimpiai falunak megvan a maga varázsa minden előnyével és hátrányával együtt. Minden a versenyről szól. Hatalmas nyomás nehezedik a sportolókra már a felkészüléstől kezdődően. Rendívül éles a mezőny és apróságok dönthetnek egy-egy kiélezett helyzetben.” – ecsetelte tapasztalatait a szegedi születésű szakember.

A magyar ökölvívó-válogatott három kvótával vágott neki az ötkarikás játékoknak. A szakszövetség elvárása egy pontszerzőhely megszerzése volt. Ezt túlszárnyalta a csapat, hiszen Kovács Richárd és Hámori Luca is az ötödik helyen végzett. Akilov Filip is közel járt a bravúrhoz, hiszen a későbbi bajnoktól kapott ki.

„Számomra a legfontosabb tanulsága az olimpiának, hogy nincsen sablon. Egyéni utak vezetnek a sikerhez. Mindenki a maga történetét írja. Ha a tehetség kőkemény munkával és kitartással párosul, előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Ezt a gondolatot igyekszem átadni a klubunknál nevelkedő gyerekeknek is.” – zárta élménybeszámolóját Papp Róbert.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
14. forduló
2025.11.23. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
FC AJKA
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 29
02. BUDAPEST HONVÉD FC 26
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 23
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 22
06. KARCAGI SC 22
07. KECSKEMÉTI TE 20
08. TISZAKÉCSKEI LC 18
09. BVSC-ZUGLÓ 14
10. HR-RENT KOZÁRMISLENY 14
11. FC AJKA 13
12. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 13
13. SOROKSÁR SC 12
14. SZENTLŐRINC 11
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 11
16. BUDAFOKI MTE 9

Partnereink