Idén kétnapos lesz a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia

img-1294.jpg
Az első alkalom sikerén felbuzdulva bővül a program.

„Az első Grosics Gyula Kapusedző Konferencia jól sikerült. Sok pozitív visszajelzés érkezett a szakemberektől, egyrészt a szervezéssel kapcsolatban, másrészt az előadók szakmaiságát tekintve. Illusztris környezetben, a Szent Gellért Fórumban gyűlt össze a hazai kapustársadalom jelentős része. Az időpont is telitalálatnak bizonyult, hiszen az év közben összegyűlt tapasztalatokat megoszthatták a résztvevők egymással, hasznos eszmecseréket folytatva.” – mesélte Szántai Levente, az esemény szervezője.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia sportpszichológusa hozzátette, a visszajelzések, észrevételek alapján is alakítják ki a második konferencia tematikáját, amely elsősorban az utánpótlás kapusok képzésére fókuszál.

„Felbuzdulva az első alkalom sikerességén, továbbá a Gerardus Hotel minden igényt kielégítő szolgáltatásait figyelembe véve, úgy döntöttünk, idén kétnapos konferenciát rendezünk. December 16-án és 17-én kerül sor a rendezvényre. Több újdonsággal készülünk. Idén külföldön dolgozó magyar szakembereket is meghívunk. Több edzésbemutatót is tartunk, melyek középpontjában az utánpótlás kapusok fejlesztése áll majd. Tekintettel arra, hogy egy társadalmi eseményről van szó, a szakmai előadásokon túl közös programok várják a jelenlévőket.” – összegezte Szántai Levente.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink