Idén kétnapos lesz a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia

img-1294.jpg
Az első alkalom sikerén felbuzdulva bővül a program.

Az első Grosics Gyula Kapusedző Konferencia jól sikerült. Sok pozitív visszajelzés érkezett a szakemberektől, egyrészt a szervezéssel kapcsolatban, másrészt az előadók szakmaiságát tekintve. Illusztris környezetben, a Szent Gellért Fórumban gyűlt össze a hazai kapustársadalom jelentős része. Az időpont is telitalálatnak bizonyult, hiszen az év közben összegyűlt tapasztalatokat megoszthatták a résztvevők egymással, hasznos eszmecseréket folytatva.” – mesélte Szántai Levente, az esemény szervezője.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia sportpszichológusa hozzátette, a visszajelzések, észrevételek alapján is alakítják ki a második konferencia tematikáját, amely elsősorban az utánpótlás kapusok képzésére fókuszál.

Felbuzdulva az első alkalom sikerességén, továbbá a Gerardus Hotel minden igényt kielégítő szolgáltatásait figyelembe véve, úgy döntöttünk, idén kétnapos konferenciát rendezünk. December 16-án és 17-én kerül sor a rendezvényre. Több újdonsággal készülünk. Idén külföldön dolgozó magyar szakembereket is meghívunk. Több edzésbemutatót is tartunk, melyek középpontjában az utánpótlás kapusok fejlesztése áll majd. Tekintettel arra, hogy egy társadalmi eseményről van szó, a szakmai előadásokon túl közös programok várják a jelenlévőket.” – összegezte Szántai Levente.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink