Novák Csanád a Szeged-Csanád GA játékosa!

novak-csanad.jpg
Komoly első osztályú tapasztalattal rendelkező, kétszeres NB II-es bajnok támadóval erősítettünk.

Novák Csanád 1994. szeptember 24-én született Tapolcán. A kétméteres támadó szülővárosa csapatában kezdett futballozni, majd a Pápa, valamint a Győr utánpótlásában pallérozódott. A komoly élvonalbeli tapasztalattal rendelkező center az ETO, a Kecskemét, a Vasas, a Gyirmót, valamint a Mezőkövesd színeiben összesen 91 NB I-es mérkőzésen 11 gólt szerzett. A Zalaegerszeggel 2019-ben, a Nyíregyházával 2024-ben megnyerte az NB II-es bajnokságot. A 2020/21-es szezonban a Szolnok futballistájaként 17-szer volt eredményes, ezzel a Merkantil Bank Liga második leggólerősebb játékosának bizonyult. A másodosztályban eddig 180 meccsen 55-ször talált be az ellenfelek hálójába.

„Nagyon örültem a Szeged-Csanád Grosics Akadémia megkeresésnek! Nívós klubhoz kerülök, amely első osztályú körülményekkel büszkélkedhet. A Szeged az elmúlt években többször is közel járt a feljutáshoz, bízom benne, hogy együtt elérhetjük ezt a célt! Szeretnék minél több góllal és jó játékkal hozzájárulni a csapat szerepléshez.” – nyilatkozta Novák Csanád.

Üdv Szegeden, Csanád! Sok sikert kívánunk kék-feketében!

novak-csanad2.jpg


2026/2027
Merkantil Bank Liga
9. forduló
2026.10.11. Sunday
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 17
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 16
04. FC Ajka 14
05. Gyirmót FC Győr 13
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 13
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 12
08. KARCAGI SC 11
09. Szentlőrinc 10
10. VIDEOTON FC Fehérvár 9
11. FC Nagykanizsa 9
12. DVTK 7
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 6
14. BVSC-Zugló 4
15. HR-Rent Kozármisleny 4
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink