Győzelemmel zártuk a felkészülést

dsc5649.jpg
Utolsó felkészülési mérkőzésünkön Mohos Barnabás és Papp Áron góljaival 2-0-ra legyőztük az NB III-as Tiszakécskét a Szent Gellért Fórum gyakorlópályáján vasárnap.

Michael Boris sérülés miatt nem számíthatott Palincsár Martin és Könczey Márk játékára sem.

Agresszív letámadásokkal indítottuk a találkozót, amely nyomán hamar helyzetbe kerültünk. Haris Attila, Gajdos Zsolt és Borvető Áron háromszögezését követően utóbbi szúrta kapura a labdát, Prokop Rostislav azonban állta a sarat.

Nem sokkal később a bal oldalon egy formás akció során Tóth Bence centerezett az alapvonalról, Gajdos Zsolt elől az utolsó pillanatban mentettek becsúszva. A sarokrúgást követően Szilágyi Zoltán veszélyeztetett, de a kécskei kapus fogta a fejest.

Az első és egyetlen igazán nagy Tiszakécske-helyzet az első félidő hajrájában adódott. Vajda Roland lépett ki egy indítással, majd verekedte be magát a tizenhatoson belülre, Molnár-Farkas Tamás viszont nagyszerűen hárította a támadó ziccerét.

A játékrész zárásaként Haris Attila mutatott be egy szép szólót, majd tizenkét méterről a hosszú alsót vette célba, de Prokop leért a lövésre.

A fordulást követően sem változott a játék képe. Komoly nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját és ennek meg is lett az eredménye. Egy kitűnő kiugratást követően a csereként beálló Papp Áron nyargalt el a jobb oldalon, majd tálalt középre az üresen érkező Mohos Barnabásnak, aki megszerezte a vezetést. (1-0)

Kölcsön kenyér visszajár – tartja a mondás. Ennek szellemében pár perccel később Mohos Barnabás ugratta ki remekül Papp Áront, aki egy az egyben törhetett kapura, majd higgadtan beemelte a hálóőr mellett a labdát. (2-0)

A folytatásban több helyzet is adódott előttünk, újabb gól viszont már nem született, így 2-0-ás győzelemmel zártuk az utolsó felkészülési mérkőzésünket.

Csapatunk jövő vasárnap Tatabányán kezdi meg a Merkantil Bank Liga 2024/25-ös szezonját.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA – Tiszakécskei LC (NB III.) 2-0 (0-0)

Szent Gellért Fórum. Vezette: Kiss Richárd.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera, Szilágyi, Horváth M., Tóth B., Márkvárt, Haris, Varga, Gajdos, Takács-Földes, Borvető. Csere: Pejovics, Pruska, Magyar, Óvári, Mohos, Papp, Sarr, Kurdics. Vezetőedző: Michael Boris.
Tiszakécskei LC: Prokop – Geringer, Tóth B., Valencsik, Balázs, Pintér, Szekér, Grünwald, Vajda, Zámbó, Horváth E. Csere: Baráth, Szmola, Takács T., Antal, Sipos, Sallai, Marsa, Mihály. Vezetőedző: Balogh Pál.
Gólszerző: Mohos, Papp.

Michael Boris: – Úgy gondolom, jó úton haladunk! Az egész mérkőzés során igyekeztünk minél többet birtokolni a labdát. Örülök, hogy számos helyzetet kialakítottunk és nem kaptunk gólt. A labdával szembeni játékunkra is összpontosítanunk kell, nem spórolhatunk meg egyetlen lépést sem, mert sokszor ezen múlhat egy-egy mérkőzés. Rengeteg pozitív dolgot láthattunk ma, de néhány olyan elemet is, amely még javításra szorul. A csapat folyamatosan fejlődik. Jó alapra építhetünk, hiszen a tavalyi szezont idézi a kiváló erőnlét és a fegyelmezett védekezés, ugyanakkor mindezek mellett egyre több helyzetet teremtünk, ami örömteli.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
1. forduló
2026.07.26. vasárnap
TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Tiszakécske Városi Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Kolorcity Kazincbarcika SC 0
02. HR-Rent Kozármisleny 0
03. DVTK 0
04. Soroksár SC 0
05. VIDEOTON FC Fehérvár 0
06. FC Ajka 0
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0
08. KARCAGI SC 0
09. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0
10. Szentlőrinc 0
11. Gyirmót FC Győr 0
12. BVSC-Zugló 0
13. KECSKEMÉTI TE 0
14. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 0
15. FC Nagykanizsa 0
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 0

Partnereink