Borvető duplájával legyőztük szerb élvonalbeli ellenfelünket

a7547782-3601-47c1-b722-b763e24c995c.jpg
Harmadik felkészülési mérkőzésünkön Borvető Áron duplájával 2-1-re legyőztük a szerb első osztályú FK Tekstilac Odzaci csapatát a Szent Gellért Fórum gyakorlópályáján.

A találkozóra a Szent Gellért Fórumban edzőtáborozó Trabzonspor zavartalan felkészülése érdekében zárt kapuk mögött került sor. Michael Boris vezetőedzőnek sérülés miatt nélkülöznie kellett Beronja Zoran, Palincsár Martin, Papp Áron, valamint Óvári Zsolt játékát. A kezdőben helyet kapott a második csapatunkból felkerülő Sándor Márton, valamint a próbajátékon szereplő Kubicsek Levente is.

Szerb ellenfelünk komoly presszinggel kezdte a mérkőzést, az első néhány percben nyomás alatt tartották kapunkat. Szerencsére hamar kijöttünk a szorításból, sőt! Az első adandó lehetőségünket a 13. percben rögtön gólra váltottuk. Lamin Sarr viharzott el a jobb oldalon, majd tekerte középre a labdát, amit Borvető Áron becsúszva a kapuba kotort. (1-0)

Sokáig nem bosszankodtak a vendégek, öt perccel később kiegyenlítettek. A csapatkapitány Marjanovic a bal oldalról kanyarította be a labdát, Davidovic pedig a hálóba bólintotta. (1-1)

A gyors válasz nem szegte kedvünket. A 23. percben Borvető Áron lépett ki a leshatárról, majd vihette egy az egyben a labdát a kapusra, Brac azonban bravúrral hárította a ziccert.

Tíz perccel később már tehetetlenek bizonyult a szerb hálóőr: Gajdos Zsolt remek ütemű kiugratásával újfent Borvető tört kapura, ám ezúttal higgadtabb megoldást választva átemelte a kifutó kapust. (2-1)

A második játékrész elején a csereként beálló Pruska Dániel kétszer is közel állt ahhoz, hogy növelje előnyünket. Előbb egy gyors kontra végén késztette védésre a szerb kapust, majd pár perccel később fordulásból a kapufát találta el.

A folytatásban mindkét oldalon adódtak lehetőségek, újabb gól azonban már nem született. A mérkőzés záróakkordjaként Haris Attila körmönfont szabadrúgását látványos mozdulattal tornázta ki a léc alól a Tekstilac kapusa, így maradt a 2-1.  

Csapatunk legközelebb a Trabzonspor ellen vív felkészülési mérkőzést a Szent Gellért Fórumban.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA – FK Tekstilac Odzaci (szerb I.) 2-1 (2-1)

Szent Gellért Fórum, gyakorlópálya.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey, Sándor M., Horváth M., Márkvárt, Gajdos, Magyar, Sarr, Takács-Földes, Borvető. Csere: Takács – Gera, Szilágyi, Pejovics, Tóth B., Haris, Varga, Nagy D., Mohos, Pruska. Vezetőedző: Michael Boris.
FK Tekstilac Odzaci: Brac – Lukovic, Spedojevic, Kodzic, Davidovic, Savija, Jocic, Ilic, Marjanovic, Djvric, Zekic. Csere: Drincic – Tripkovic, Stojanovic, Dimkovic, Vasic, Clifford, Obrenovic, Vintonji S., Vintonji A., Stevanovic, Dasic. Vezetőedző: Branko Mirjacic.
Gólszerző: Borvető (2.) ill. Davidovic.

Michael Boris: – Erős ellenféllel játszottunk. Az első néhány percben komoly nyomás alá helyeztek bennünket, de szerencsére jól kijöttünk belőle. A labda elleni játékunkat és az ahhoz szükséges automatizmusokat gyakorolhattuk. Jól néztünk ki! A kapott gól ellenére stabilak voltunk hátul. Két gólt is szereztünk, de akár többször is betalálhattunk volna. A legfontosabb, hogy egy ilyen komoly riválissal szemben is számos helyzetet kialakítottunk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink