Mindent kihagytunk

bmte-szeged.png
Egy-nullás vereséget szenvedtünk Budafokon a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában.

Négy helyen változtatott Alekszandar Sztevanovics a legutóbbi mérkőzéshez képest: bekerült a kezdőbe Gera Norbert, Magyar Zsolt, Palincsár Martin és Nagy Richárd is. Vezetőedzőnk sérülés miatt nem számíthatott Nyári Patrik és Kővári Róbert játékára sem, Zuigéber Ákos pedig eltiltásból fakadóan nem állt rendelkezésre. 

Rémálomszerűen indult az összecsapás, a Budafok rögtön az első helyzetéből gólt szerzett. Vasvári Zoltán a leshatárról kilépve tüzelt a tizenhatosról, Molnár-Farkas Tamás csak belekapni tudott a pattogós lövésbe.

A gól sokkolóan hatott csapatunkra, az első játékrészben nem is nagyon tudtunk mit kezdeni a fegyelmezetten tömörülő hazaiakkal szemben, akik Szerető Krisztofer és Németh Márió révén kétszer is veszélyeztettek átlövéssel. Kevéssel a szünet előtt Szilágyi Zoltán próbálkozott a büntetőterület vonaláról, Gundel-Takács Bencének azonban nem okozott gondot.

A szünetben kettőt is cserélt Alekszandar Sztevanovics, pályára lépett Papp Áron és Borvető Áron is. A változtatások következtében offenzívabbá vált a játékunk. Nagy Richárd jobbról érkező beadását Szilágyi bólintotta nagy erővel kapura, Gundel-Takács viszont bravúrral kitornázta a léc alól.

Az utolsó félórához érve Borvető Áron vált a legveszélyesebb játékossá, kétszer is lőhetett a tizenhatoson belülről, de a budafoki kapus remek napot fogott ki. A hajrában több tizenegyes-gyanús eset is történt a hazaiak kapuja előtt, ám Kovács Imre sípja mindannyiszor néma maradt. Az utolsó sansz Márkvárt Dávid előtt adódott, de kiszorított szögből csak az oldalhálót találta el, így 1-0-ás vereséggel zártuk a mérkőzést.

A Győr győzelmével három fordulóval a vége előtt öt pontra nőtt a hátrányunk a feljutóhelyhez képest. Jövő vasárnap 17 órakor a Siófokot fogadjuk a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga 31. forduló
Budafoki MTE – Szeged-Csanád GA 1-0 (1-0)

Budapest, 
Promontor utca, 550 néző. Vezette: Kovács Imre (Király Zsolt, Kulman Tamás)
Budafoki MTE: Gundel-Takács – Fekete M., Lorentz, Oláh B., Kalmár O. – Soltész I., Csonka A. – Szerető (Nándori, 86.), Németh M. (Merényi, 57.), Kovács D. – Vasvári Z. (Zsóri D., 67.) Vezetőedző: Dajka László
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera N. (Papp Á., szünetben), Horváth M., Szilágyi Z., Tóth B. – Haris –  Nagy R. (Könczey, 63.), Magyar Zs. (Borvető, szünetben), Márkvárt, Palincsár (Klausz, 74.) – Bíró B. (Gajdos, 77.) Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Vasvári Z. (2.)

Alekszandar Sztevanovics: Rosszul kezdtünk, rögtön hátrányba kerültünk, majd a sokkoló gól után próbáltunk magunkhoz térni, de lassan, körülményesen játszottunk, így pedig lehetetlen áttörni a Budafok védelmét. A szünet után felpörgettük a tempót, agresszívabbá váltunk, sok lehetőségünk volt az egyenlítésre, de ezekből egyet sem tudtunk kihasználni. A Budafok jobban akarta a győzelmet, amelyet megérdemelt. Fájdalmas ez a vereség számunkra.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink