A mérkőzésig veretlen Mezőkövesdet fogadta a Szeged 2011-Grosics Akadémia szezonbeli második hazai mérkőzésén, az első otthoni környezetben lejátszott meccsén 2-2-t ért el a Cegléd ellen Nyilas Elek csapata, míg a legutóbbi fordulóban Sopronban kapott ki a hajrában megítélt soproni büntetőnek köszönhetően.
Aktívan kezdték a mérkőzést a Szeged-Grosics játékosai, a vendégek könnyen hátrányba kerülhettek volna a meccs elején. Már az ötödik percben hatalmas helyzet maradt ki a Szeged részéről, Oláh Lóránt lökete megpattant, és kevéssel kötött ki a mezőkövesdi kapu mellett. Nyolc perccel később Oláh Lóránt ezúttal az előkészítő szerepét töltötte be, Zabari azonban nem tudta elpasszolni a labdát a kapuját elhagyó Kunsági mellett. Balajti jelezte a vendégek részéről, hogy a Kövesd is jelen van, majd Kunsági mutatott be egy bravúrt Oláh Gergő 17 méterről leadott lövésénél. Az első 20 perc után vezethetett volna a Szeged, azonban gólt a Mezőkövesd szerzett: Izing távoli lövése akadt be Belecsan kapujába, így a vendégek szerezték a találkozó első gólját, 0-1.
A gólt követően majd tíz percig kicsit visszaesett a meccs üteme, majd Germán Tamás szerezhetett volna kétszer is gólt, de Kunsági kiváló reflexekkel védte lövéseit. A félidőre így vendég előnnyel vonulhattak a csapatok, a Mezőkövesd nem sokat mutatott az első félidőben, mégis vezettek, a kövesdiek legjobbja Kunsági kapus volt az első 45 percben.
A második félidőre már nem jött ki Balajti, akit Molnár Gábor váltott a Mezőkövesdnél. Az ötvenedik percben Oláh Lóránt öt méterről jó érzékkel a hosszút vette célba, de lövése nem volt pontos, nagy egyenlítési lehetőség maradt ki. Ezt követően is főleg Oláh Lóránt került helyzetbe a hazaiaktól, akik újra nyomás alá tudták helyezni a Mezőkövesdet, de ekkor az első félidővel ellentétben nem kellett annyit védenie Kunságinak. Majd a 70. percben ismét Oláh Lóránt hagyott ki egy nagy lehetőséget, Máté lapos kiugratásával gyalogolt be az ötösre, és ezúttal is mellélőtt. Érett a szegedi gól, de a vendégek taktikusan ott húzták az időt, ahol csak tudták, és a gyors támadóik miatt nem lehetett nyugta a szegedi védelemnek sem. A 80. percben meglett az eredménye a szegedi törekvéseknek, a csapatkapitány Germán Tamás lőtt a hosszú alsóba egy indítást követően, és érezhető volt, hogy a Mezőkövesdnek még ez a döntetlen is megfelel, maradt támadásban a Szeged az egyenlítést követően.
Mindössze két perccel később egy szöglet után Oláh Gergő előbb a földre lőtte a labdát, majd Germán fordulatból a hálóba bombázott, megszerezve ezzel önmaga és csapata második gólját, ezzel két perc alatt megfordította a mérkőzést a Szeged. A hátralévő bő 10 percben kétszer is szerencséje volt Nyilas Elek csapatának, egyszer a kapufát is megzörgette a vendég csapat, de nem tudott már válaszolni a második gólra a Mezőkövesd, így 2-1-re nyert a Szeged-Grosics, amely ezzel elvette a Mezőkövesd veretlenségét.
Megérdemelte ezt a győzelmet a szegedi csapat, a meccs egésze alatt rengeteget tett a sikerért, és az első félidőben helyzetek tömkelegét hagyta ki. Hátrányból felállva verték meg ellenfelüket Germánék, nagy fegyvertényt végrehajtva ezzel.
Nyilas Elek együttese legközelebb a Gyirmót otthonában lép pályára, jövő héten szombaton, 18 órától.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC 2 – 1 (0-1)
Gyula, Grosics Akadémia, 400 néző. Vezeti: Berke Balázs (Kovács II. Gábor, Vígh-Tarsonyi Gergő.)
Szeged: Belecsan – Mészáros, Markovics, Farkas, Szabó P., Zelenyánszki (Kéri, 60′), Oláh G., Máté, Zabari (Pászka, 60′), Oláh L. (Hegedűs, 86′), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Mezőkövesd: Kunsági – Balogh, Izing, Engel (Búrány, 71′), Hegedűs, Szeles, Takács, Kulcsár, Baracskai, Balajti (Molnár G., a szünetben), Menuougong (Pantovics, 62′).Vezetőedző: Tóth László
Gól: Germán (80′, 82′) ill. Izing (29′)
Sárga lap: Markovics (53′), Máté (63′), Oláh G. (68′), Pászka (72′) ill. Kulcsár (52′), Baracskai (90+1′)
Nyilas Elek: “Úgy éreztem, hogy ebben a mérkőzésben benne volt, hogy gólt, gólokat szerzünk, hiszen elég sok energiát mozgattunk meg ennek érdekében. Annak örülök, hogy tudunk mi így is futballozni, eléggé enerváltak voltunk a múlt héten, igaz, hogy sikerült 2-2-re hoznunk azt a meccset a Sopron ellen 2-0-s hátrányból, de nem tudtuk azt abszolválni, amit ma igen. Úgy tűnik, kicsit kétarcú a csapat, bár ezt azért szerencsére többször látjuk, mert már harmadjára álltunk fel hátrányból, olyan mentális erőt mutatunk, ami nagyon fontos egy labdarúgócsapat életében, erre pedig lehet alapozni a továbbiakban.”