Nagy siker övezte az első toborzónkat

bc5k9212.jpg
Vasárnap gyerekzsivajtól zengett a Szent Gellért Fórum – sikeresen lezajlott a „Jövő Veled kezdődik a Grosicsban!” elnevezésű toborzó kampányunk első állomása. Játékos feladatokkal és ugrálóvárral vártuk a futball iránt érdeklődő fiatalokat. A kezdeményezés céljairól Takács Mihály, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás sportigazgatója számolt be.

„Egy klub életében nélkülözhetetlen elem a közösségépítés. Az első mérföldkő, hogy a legkisebb gyerekekkel megszerettessük a sportágat, hiszen, ahogy a mottónk is szól: a jövő velük kezdődik. Szeretnénk elérni, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a város sportéletében olyan tömegbázissal rendelkezzen, amelyben mindenki megtalálja a helyét. Fontos, hogy a többi szegedi utánpótlásműhellyel együttműködve, mindenki érezze, mi az a cél, amiért közösen dolgozunk. Önmagában a klubépítés a szegedi futball és a régió erősítését szolgálja.” – mondta Takács Mihály, hozzátéve, hogy a többi utánpótlásnevelő egyesülettel való együttműködés gyümölcsözővé válhat a szegedi futball számára.

„A közösségteremtés egy hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra. A hatásmechanizmusokból és a korábbi tapasztalataimból kifolyólag úgy gondolom, ha egységesen dolgozunk, a következő 10-20 év egy eredményes időszak lehet a szegedi labdarúgás életében. A többi sportággal együttműködve Szeged a régió erős sportközpontjává válhat.” – jegyezte meg klubunk utánpótlás sportigazgatója.

Takács Mihály a toborzó kapcsán elmondta, a gyermekek ízelítőt kaphattak az akadémiai munkából, továbbá megmutathatták labdaérzéküket, miközben testközelből láthatták a stadiont.

„Az utánpótlásképzés hangsúlyos eleme, hogy a kicsik szeme előtt lebegjen, hová lehet eljutni. Az identitásunkhoz teremtünk kapcsolatot. Ha megszeretik a gyerekek, kötődni fognak és idővel mindannyian a klub hasznos részévé válnak. Szocializációs teret alkotunk, értéket adunk, ami megjelenik a mindennapokban. Célunk, hogy értékes sportolókat, versenyzőket, de mindenekelőtt embereket neveljünk.” – zárta gondolatait.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink