Hektikus meccsen ikszelt a fakó

406032791-884171883481136-7528137473290728866-n.jpg
Második csapatunk kétgólos hátrányból fordított, majd drámai körülmények között döntetlenre végzett a BKV Előre otthonában az NB III. Dél-Keleti csoport 26. fordulójában.

„Két teljesen ellentétes félidőt produkáltunk. Az első játékrészben hihetetlenül lassan játszottunk, rosszul reagáltunk minden szituációra, sokat hibáztunk és ezt ellenfelünk meg is büntette. Mindezek mellett adódtak helyzeteink és még egy büntetőt is elhibáztunk, de ahogy játszottunk, nem csoda, hogy nem tudtuk kihasználni. A fordulást követően úgy játszottunk, ahogy már elejétől fogva kellett volna: egy félidő alatt rúgtunk négy gólt! Meg is fordítottuk a meccset, de sajnos az utolsó negyedórára megfogyatkoztunk és a ráadás legvégén egy tizenegyessel ellenfelünk kiegyenlített. A második félidőben megmutattuk a valódi karakterünket, amire nagy szükség lesz ahhoz, hogy az utolsó négy mérkőzésünkből minél többet megnyerjünk.” – értékelte a mérkőzést Bilics Igor, a Szeged-Csanád GA II. vezetőedzője.

NB III. Dél-Keleti csoport, 26. forduló
BKV Előre–Szeged-Csanád GA II. 4–4 (2-0)

Budapest, BKV Előre stadion, vezette: Maml Zoltán (Domján, Tóth Cs.).
BKV Előre: Horváth G. – Reizer, Balogh Mi. (Ihos, 74.), Forgács, Szabó N., Kubó, Mudri (Takács, a szünetben), Kesselbauer (Szántó, 92.), Dani (Zoboki, 74.), Kerék, Balogh Má. Edző: Balogh Béla. 
Szeged-Csanád GA II.: Onódi – Burai, Berta, Sándor, Lestyán, Doncsecz (Maronyai, 72.), Vladul (Fábiánkovits, 84.), Bakó (Dudás, 72.), Nagy D., Gyuga, Pataki. Edző: Bilics Igor.
Gólszerzők: Kerék (23, 27., 96., a harmadikat 11-esből), Ihos (88.), ill. Pataki (56., 85.), Doncsecz (58.), Lestyán (70.).
Kiállítva: Sándor (78.).


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink